Férfi vízilabda Eb – Montenegró legyőzésével csoportelső a magyar csapat Kulcsár Péter2026. 01. 12., h – 16:30
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Akárcsak szombaton a franciák elleni nyitómérkőzésen, ezúttal is védekezés volt a győzelem kulcsa, mivel a találkozó azon periódusaiban, amikor a támadás akadozott, hátul jól teljesített a gárda.
Varga Zsolt együttese ezzel már biztosan csoportelső, és a maximális hat ponttal folytatja szereplését a középdöntőben, előtte viszont még szerdán Málta ellen zárja a kontinensviadal első szakaszát.
A csoportkör után az A és a C, illetve a B és a D kvartett 1-3. helyezettjei alkotnak majd egy-egy középdöntős csoportot úgy, hogy az egymás elleni eredményeket magukkal viszik. Itt a másik csoportból érkező három riválissal találkoznak, és az első két-két gárda jut az elődöntőbe, míg a harmadikok az ötödik, a negyedikek pedig a hetedik helyért játszanak.
A csoport, 2. forduló:
Magyarország – Montenegró 13-10 (4-3, 4-1, 3-1, 2-5)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


