A lelki feltöltődés, a szakmai párbeszéd és a közösség erősítésének jegyében rendezték meg a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatóinak lelkinapját január 9-én Debrecenben, az Egyházmegyei Kateketikai Központban.
A program közös imádsággal kezdődött. Ezt követően Németh István püspöki titkár, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatási referense tartott tájékoztatót a közeljövőben várható programokról, valamint a hitoktatást érintő aktuális kérdésekről és feladatokról.
A délelőtt folyamán interaktív feladatok és kiscsoportos beszélgetések segítették a tapasztalatcserét. A jelen lévő egyházmegyei hitoktatók megoszthatták egymással mindennapi szolgálatuk örömeit és kihívásait.
A lelkinap zárásaként Palánki Ferenc megyéspüspök mutatott be szentmisét.
A főpásztor homíliájában többek között arról beszélt, hogy a Szentlélek Jézusban minket is indít. „Ha benne maradunk, mi is ugyanazt a Lelket kapjuk. Vajon figyelünk-e a Lélek belső indításaira? Hallgatunk-e a lelkiismeretünk hangjára? Jézusnak sok követője volt, mindenki elismeréssel beszélt róla. Mai szóval élve igazi influenszer volt, de csak addig, míg azt nem mondták: »Kemény beszéd ez, ugyan ki hallgatja?« Minket is megkísért a gondolat, hogy adjuk fel az egészet, nincs értelme a küzdelemnek. Hogyan állunk a sikerhez? Hamvas Béla szerint »a siker helye az utca, a dicsőségé meg a szíved titkos kamrája«. De
(…) szokásainkból kiveszett a rend. Jézusnak szokása volt minden szombaton bemenni a zsinagógába, ahol olvasásra jelentkezett. Milyenek a mi szokásaink? Sokat beszélnük Jézusról, de keveset beszélünk Jézussal. Sokat mondjuk, hogy hiszünk Istenben, de keveset, hogy »hiszek benned, Istenem«. A személyes kapcsolatra mennyi időt fordítunk nap mint nap? Csak akkor tudjuk végezni a feladatainkat, ha élő kapcsolatban vagyunk Jézussal” – figyelmeztetett Palánki Ferenc püspök.
A főpásztor homíliája ITT meghallgatható.
Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


