Január 10-én, szombaton délelőtt a VI. Pál-teremben fogadta XIV. Leó pápa a szentév előkészítéséért és lebonyolításáért felelős egyházi és civil intézmények, hatóságok képviselőit – mintegy hatezer személyt –, hogy köszönetet mondjon a 33 millió zarándokot segítő, odaadó szolgálatukért.
Példaértékű összefogás minden szinten
Az olasz kormány, a római önkormányzat, a vatikáni dikasztériumok, a rendfenntartó erők, az önkéntesek, a gyóntató papok, az egyházmegyék és püspöki konferenciák képviselői mind hozzájárultak ahhoz, hogy a zarándokok ünnepi légkörben, elmélyülten és rendezetten éljék meg a jubileumot. Róma nyílt, joviális, befogadó otthon képét mutatta nekik, de egyszersmind diszkréten és tisztelettel segítette az embereket abban, hogy gyümölcsözően éljék meg a hit e kiemelt mozzanatát.
A zarándokok, akik fölkeresték Péter és Pál, az apostolok és vértanúk sírjait, elzarándokoltak a szent kapukhoz, megélték Isten megbocsátásának és irgalmának élményét, találkozhattak Jézus Urunkkal, kézzel tapinthatták a reményt, ami nem csal meg, mert Ő bennünk él és velünk halad, hogy vele együtt elérjük a célt.
Egészséges példákat állítani a fiatalok elé
Leó pápa örömmel állapította meg, milyen sok fiatal és serdülő érkezett minden országból a szentévre Rómába. Jó volt érezni lelkesedésüket, látni örömüket, azt, ahogy komolyan imádkoztak, elmélkedtek és ünnepeltek. Sokan és sokfélék voltak, mégis egységesek, rendezettek – többek között a segítők értékes szolgálatának köszönhetően – és együtt akarták megélni a kegyelem, a testvériség és a béke pillanatait. Mit is jelent ez számunkra? Hogy felelősek vagyunk jövőjükért, amelyben a világ jövője is rejlik.
Mire van valójában szükségük? Mi segít nekik abban, hogy a legjobbat kihozzák magukból? Hol találnak igazi választ a szívükben rejlő kérdésekre? – sorolta a pápa, majd rámutatott: a fiataloknak egészséges példákra van szükségük, akik a jóra, a szeretetre, az életszentségre ösztönzik őket, mint ahogy Szent Carlo Acutis és Szent Piergiorgio Frassati tette, akiket tavaly szeptemberben avattak szentté.
A szentévben elhintett jó magvak fejlődjenek ki
A szentévet meghirdető bulláját Ferenc pápa így zárta, a reményre buzdító szavakkal:
„Engedjük, hogy már mostantól vonzzon bennünket a remény, és legyünk azon, hogy rajtunk keresztül azokra is átragadjon, akik vágynak rá! Bárcsak azt mondaná életünk nekik: »Bízzál az Úrban, légy erős, szilárdítsd meg szívedet, és remélj az Úrban!« (Zsolt 27,14).” (Spes non confundit, 25). Leó pápa hozzátette: vigyük magunkkal ezt a küldetést, hogy azok a jó magvak, amelyeket az Úr a szentév hónapjaiban a segítőknek köszönhetően is elhintett, sok szívben kicsírázzanak és növekedjenek.
Kis kereszt az önkénteseknek és segítőknek ajándékba
Az audiencia végén a pápa hálája jeléül valamennyi önkéntesnek és segítőnek egy kis keresztet ajándékozott emlékbe: a szentév feszületének miniatúráját, amellyel a dicsőséges Krisztus elkísérte a zarándokokat.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »



