Az iskolaigazgatók rendkívül pozitívan értékelik a mobiltelefonok iskolai használatának 2025. január 1-jén életbe lépett tilalmát. Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter a TASR hírügynökségnek adott interjújában elmondta: a visszajelzések szerint az iskolai közösségek élete felpezsdült, a gyerekek a szünetekben többet beszélgetnek egymással, a pedagógusok pedig hatékonyabban tudnak dolgozni.
A miniszter hozzátette, hogy jelenleg is egyeztetések zajlanak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (OECD). A cél az, hogy a bevezetés után egy évvel a szervezet nemzetközi módszertana alapján végezhessenek méréseket.
„Szeretnénk összehasonlítani az intézkedés hatásait más országok tapasztalataival. A döntés előkészítésekor mi is ilyen adatokból indultunk ki, hogy legyen mihez viszonyítanunk”
magyarázta Drucker, megjegyezve, hogy a tanév végére egy átfogó felmérés is készül, amely pontosabb adatokkal szolgál majd.
Drucker kitért arra is, hogy az Európai Unió Tanácsában az oktatási miniszterek szintjén már mintegy másfél éve téma a közösségi oldalak szabályozása. Véleménye szerint ehhez elengedhetetlen a nagy technológiai vállalatokkal való együttműködés, Szlovákia pedig e téren koordinálja lépéseit az EU többi tagállamával.
„Szlovákia és a jelenlegi kormány támogatja a közösségi hálózatokhoz való hozzáférés szabályozását. Formálisan ma is léteznek bizonyos korlátozások, a probléma azonban a tényleges működésükkel van. Számos kihívással nézünk szembe ezen a téren, de a közösségi médiát ma már kifejezetten zavaró és problémás tényezőnek látjuk, amely, úgy tűnik, több negatívumot hordoz, mint pozitívumot”
tette hozzá a miniszter.
teraz.sk
Nyitókép forrása: pxhere.com
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


