Az amerikai igazságügyi minisztérium vizsgálatot indított Jerome Powell, az amerikai jegybank, a Federal Reserve elnöke ellen. A lépés a Donald Trump vezette adminisztrációhoz köthető, amely szerint Powell a Kongresszus előtt tett tavalyi meghallgatásán félrevezető kijelentéseket tehetett a Fed washingtoni épületkomplexumának költséges felújításáról. Powell a vizsgálatot „ürügynek” nevezte, és úgy fogalmazott: a tét a jegybanki függetlenség.
A háttérben régóta húzódó konfliktus áll Donald Trump és Powell között. Trump következetesen alacsonyabb kamatokat sürgetett, és többször bírálta a Fedet, amiért az nem engedett a politikai nyomásnak. Powell szerint a mostani lépések azt a kérdést vetik fel, hogy a monetáris politika adatok és gazdasági feltételek, vagy politikai fenyegetések alapján alakul-e.
Trump a NBC News-nak azt mondta, nem tud a vizsgálatról, de Powellt „nem tartja jónak”. A piacok idegesen reagáltak: a dollár gyengült, az arany ára rekordra emelkedett, az amerikai részvényindexek határidős jegyzései estek.
A Reuters szerint több elemző úgy látja: a vizsgálat alááshatja a Fed és az igazságügyi minisztérium hitelességét is. Thom Tillis republikánus szenátor „sötét fejezetnek” nevezte az ügyet, míg szakértők attól tartanak, hogy a politikai beavatkozás precedenst teremthet.
Powell második mandátuma májusban lejár, Trump már jelezte: új jegybankelnököt nevezne ki. A vita ráadásul a Legfelsőbb Bíróság előtt folytatódhat egy másik ügyben, amely a Fed egyik kormányzóját, Lisa Cook érinti. A kérdés immár nem csupán személyi, hanem intézményi: megmarad-e a világ legfontosabb jegybankjának függetlensége.
ČTK
Nyitókép forrása: SITA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


