Halálos vonatgázolás Tardoskeddnél – egy nő vesztette életét a vasúti megállónál

Halálos vonatgázolás Tardoskeddnél – egy nő vesztette életét a vasúti megállónál

Tragikus baleset történt szerda reggel a Nyitra megyei Jatov (Jattó) községben. Az Érsekújvári járás területén, a helyi vasúti megállónál egy nőt elgázolt a vonat, melyek következtében életét vesztette.

A Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a nő eddig tisztázatlan körülmények között lépett a vasúti pályára a megálló területén, ahol elkapta őt az érkező szerelvény. A helyszínen elszenvedett sérülések olyan súlyosak voltak, hogy életét már nem lehetett megmenteni.

A rendőrség közlése alapján az áldozat személyazonossága egyelőre ismeretlen. Az eset pontos körülményeit vizsgálják.

Hírdetés

A tragédia a vasúti közlekedésben is fennakadásokat okozott. A Szlovák Vasúttársaság tájékoztatása szerint a baleset miatt több vonatjáratot töröltek a Tardoskedd–Pozsony közötti szakaszon, ami jelentős késéseket és átszervezéseket eredményezett a reggeli órákban.

A hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy a vasúti területeken fokozott óvatossággal közlekedjenek, és minden esetben tartsák be a biztonsági előírásokat.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: Nyitrai Kerületi Rendőrség Fb-oldala


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »