Ezzel a tudományosnak látszó aljassággal akkora különbséget mutatnak ki a pártok között, amekkorát nem szégyellnek.
Amióta kiderült, hogy a Donald Trump győzelméhez vezető választás kampányában soha nem vezetett Kamala Haris, azt csak azért hazudták az amerikai választók képébe, hátha a nyerteshez húzás törvénye érvényesül, nem érdekelnek a baloldali közvélemény-kutatások. Ezek ugyanis nem mérnek, hanem manipulálnak. Sokszor tényleg nem kérdeznek meg senkit, hanem megvásárolják az adatokat. Majd torzítják a mintát, például sokkal több kormányellenes értelmiségit vesznek figyelembe, mint amennyi a reprezentativitás alapján indokolt lenne, a manipulációt pedig úgynevezett súlyszámok alkalmazásával leplezik. Ezzel a tudományosnak látszó aljassággal akkora különbséget mutatnak ki a pártok között, amekkorát nem szégyellnek. És ez csak egy módszer a szemfényvesztők repertoárjából.
Már akkor fölmerült a józanul gondolkodókban a kérdés, miért teszik ily módon kockára szakmai hitelüket, miért vágják sarokba a beléjük vetett társadalmi bizalom utolsó maradványait is, amikor alapossá vált a gyanú, hogy nem magányos akciók borzolják az idegeinket, hanem többen véd- és dacszövetségbe tömörültek, hogy a dollármédia segítségével egymást körbehivatkozva még hihetőbbé hazudják eredményeiket.
Ezt nevezte el a közvélemény manipulációs kerekasztalnak. Aki hitt nekik, az feltétel nélkül elfogadta volna azt is, ha azt mérik, hogy a magyarok kilencven százaléka már tiszás, a többiek pedig gondolkodnak rajta. Aki pedig átlátott rajtuk, az szekunder szégyent érzett egy szakma szétesését látván. Mára sajnos egészen sötét kép kezd kirajzolódni a választ keresve. A már említett győzteshez húzás viselkedésmintájának sulykolása csak a kevésbé fontos beavatkozási kísérlet a választói akaratba. A durvább annak a tudatállapotnak a kialakítása, ami csak egyetlen választási eredményt tud valóságosnak elfogadni: a durván felülmért politikai erő győzelmét. Képzeljük el azt a kognitív disszonanciát a manipulált szavazók fejében, amit okoz majd, hogy a választások előtt alig három hónappal állítólag tizenhét százalékkal vezető párt végül súlyos vereséget szenved. Ilyen nincs, kiáltják majd, és már rágják a szájukba az előre legyártott magyarázatot is: a kormánypártok elcsalták a választást.
Hónapok óta folyik az érzékenyítés a globalista baloldalon, hogy amennyiben ez bekövetkezik, a felhergelt Orbán-fóbiás csőcselék ne riadjon vissza az erőszaktól sem. A dollármédia minden felületén osztják az észt közismert megmondóemberek és kevésbé ismert, de annál agresszívabb suttyók arról, hogy ez nem is kormány, ez bűnbanda, amivel szemben bármilyen eszköz bevethető, ha nem adja át önként és dalolva a hatalmat. A hatalmat, ami máris az övék, ki a búbánatot érdekel, mit gondol erről a közel hárommilliós patrióta politikai közösség. Mi az ő szemükben a bűnbanda kiszolgálói vagyunk, cinkostársak. Ennek a gondolatnak neves szószólója az a Puzsér Róbert, aki előszeretettel morfondírozik azon, honnan tudna fegyvert szerezni magának ma egy igaz magyar, ha esetleg szüksége lenne hirtelen rá. Most viszont még ő is kinevette és hihetetlennek minősítette azt a legutóbbi közvélemény-kutatást, amely szerint a Tisza 17 százalékponttal vezet. De ne dőljünk be neki, nem keverte össze kedvenc cuccát az igazságszérummal.
Sokkal valószínűbb, hogy az ilyen mértékű vezetés tudata visszaveti a rendszerváltók lelkesedését, elkényelmesíti a kemény magot, rontja a gyűlöletkeltés és a hergelés hatásfokát. Nem beszélve arról, milyen mértékben összerántja a kormánypárti tábort.
Attól tehát, hogy azt hazudja a nyilvánvaló hazugságról, hogy ezt már ő sem hiszi el, még nem állt az igazság oldalára. Megjegyzem, nem is férne oda, hiszen ott mi vagyunk.
Borítókép: Puzsér Róbert (Fotó: Hatlaczki Balázs)
Gajdics Ottó – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
