Ezeket a korai Tarr Béla-filmeket nézhetjük meg Havran Kati2026. 01. 08., cs – 10:44
A magyar közmédia január 9-én vetíti Tarr Béla egy korai mesterművét, egy alig ismert, sokáig elveszettnek hitt rövidfilm pedig a Youtube-on tekinthető meg.
A magyar közmédia január 9-én, pénteken 21 órakor az M5 kulturális csatorna programjára tűzte Tarr Béla egy korai alkotását, a Kárhozatot, tisztelegve a nemrég elhunyt filmrendező előtt.
Az 1987-ben készült Kárhozat hozta meg Tarr számára a nemzetközi elismerést. A forgatókönyvet Krasznahorkai Lászlóval közösen írta (kettejük közös alkotómunkájáról itt és itt írtunk korábban), a film a Berlinalén debütált 1988-ban, majd a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon is vetítették.
A film középpontjában egy középkorú férfi, Karrer áll (Székely B. Miklós alakítása), akinek viszonzatlanok maradnak a helyi bár énekesnője (Kerekes Vali) iránti érzelmei. a filmben Cserhalmi György is feltűnik, aki az énekesnő férjét alakítja.
A fekete-fehér filmdráma már azzal a jellemző sötét tónusú, gondolatmély világgal dolgozik, amely későbbi alkotásai – úgy, mint a Sátántangó, a Werckmeister harmóniák vagy a Torinói ló – védjegyévé vált.
Az érdeklődők ezenkívül egy igazi filmtörténeti kuriózumot is megnézhetnek. Tarr Béla Az utolsó hajó című rövidfilmje, amelyet korábban elveszettnek hittek, októberben került fel a Youtube-ra, mégpedig azt követően, hogy a Svéd Akadémia bejelentette: Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat.
Tarr a Nobel-díj hírét követően a film egyetlen meglévő, 31 perces DVD-kópiáját átadta a magyar.film.hu portálnak, kérve, hogy tegyék a filmet hozzáférhetővé a nagyközönség számára.
A film Krasznahorkai László két novellájából – Az utolsó hajó és a Borbélykézen címűekből – készült, amelyek 1986-ban jelentek meg a Kegyelmi viszonyok – Halálnovellák című kötetben, a Magvető Kiadó gondozásában. Krasznahorkai Tarr Bélával közösen jegyzi a film forgatókönyvét.
Az utolsó hajó eredetileg a City Lights nevű epizódfilm részeként jött létre – a nemzetközi alkotás a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Hubert Bals kezdeményézésére jött létre.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


