Ahol fiatalos lendülettel továbbítják a keresztény hitet és értékeket

Ahol fiatalos lendülettel továbbítják a keresztény hitet és értékeket

Kiskarácsony napján indította el háromállomásos bemutatkozó körútját a Magvető Ifjúsági Keresztény Szervezet. A középső Ipoly mentén élő fiatalokat tömörítő szervezet karácsonyi műsorát mutatja be Ipolynyék, Ipolyság és Lukanénye római katolikus templomában.

Második állomásként december 27-én az ipolysági Nagyboldogasszony-plébániatemplomban léptek fel. A szombati, Parák József püspöki helynök által celebrált szentmise a jubileumi szent év ipolysági ünnepi lezárása volt. A szent év nyitányáról ITT és ITT számoltunk be.

A szentmisén Balga Zoltán atya, a térségből származó, Prágában szolgáló plébános tartotta a prédikációt. Hangsúlyozta a szentév lelkünkre gyakorolt fontosságát. Mint mondta, a szentév által közelebb kerültünk Istenhez és Jézus Krisztushoz.

(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A szentmise után a javarészt Nagykürtösi járásból származó magyar fiatalokból álló keresztény szervezet előadásában hagyományos betlehemezést láthatott a templom gyülekezete. Továbbá ukulelével kísért dicsőítő énekek és a fiatalokból álló kórus tolmácsolásában keresztény ifjúsági dallamok csendültek fel.

Mint a program előtt elmondták, idén nyáron alakult szervezetük első fellépései valósulnak meg a karácsonyi ünnepek alatt. Első műsorukat az ipolynyéki Szent István király templomban adták elő kiskarácsony délutánján. Az ipolysági alkalmat ma, december 28-án követi a lukanényei Mindenszentek templomában tartandó műsoruk.

(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Kifejtették továbbá: „a mai nap alkalmat ad arra, hogy megálljunk az ünnepek rohanása után és hálával tekintsünk vissza az elmúlt pár napra. Ugyanakkor lehetőséget teremt arra is, hogy közelebb kerüljünk az ünnep igazi üzenetéhez.”

A hat Közép-Ipoly menti fiatal által életre hívott szervezet fő célkitűzése a fiatalok megszólítása, a keresztény értékek továbbítása. Hangsúlyozták, hogy fiatalos lendülettel szeretnék továbbadni a hitet a kortársaiknak és mindeközben élő közösséget szeretnének építeni.

Hírdetés

Kuzma Noé, a Magvető Ifjúsági Keresztény Szervezet alapító tagja a Felvidék.má-nak a következőket mondta:  „Idén nyáron a Medjugorje-i zarándoklaton érett meg a gondolat, hogy valamit kellene kezdeni a fiatalokkal, mivel egyre távolabb kerülnek a keresztény hittől, a keresztényi értékektől. Mi, fiatalok a szervezet által igyekszünk a kortársainkat egy közösségbe összehozni.”

(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A szervezet első jelentősebb alkalmait szervezte meg a karácsonyi ünnepekkor.

A fiataloknak számos tervük van már a következő évre, zarándoklatokkal, nyári táborokkal, dicsőítő alkalmakkal készülnek a következő időszakban. Mindezzel igyekeznek minél több fiatalhoz eljutni

– nyilatkozta Noé.

(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

„Olyan tartalmakkal készülünk, amelyekkel a fiatalok keresztény életét fel tudjuk buzdítani, segítve a tartalmas és átélt keresztény hitük formálását” – tette hozzá.

A Magvető Ifjúsági Keresztény Szervezetet hat fiatal alapította: Nemcsok Ramóna, Deák Nikolasz, Felyo Bianka, Kuzma Noé, Kuzma Zoltán, Mics Lili. A fiatalok Lukanénye, Ipolynyék és Ipolyság, illetve annak környékéről származnak. A szervezet már hangolódik a húsvéti időszakra és a nyári programokra. Lelkigyakorlatok, zarándoklatok és nyári táborok szervezését tervezik.

(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A Magvető Ifjúsági Keresztény Szervezet december 28-án a vasárnapi szentmise után 11.30 kezdettel mutatja be előadását a lukanényei Mindenszentek templomában.

Pásztor Péter/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »