2025. december 28. és 2026. január 1. között Párizs ad otthont a 48. Európai Taizéi Ifjúsági Találkozónak. Egész Európából 15 ezer résztvevőt várnak, imádsággal, műhelybeszélgetésekkel. Öt nap az ökumené, a béke és a kiengesztelődés jegyében, az egyházak és a világi intézmények bevonásával.
A Taizéi Ökumenikus Közösség által szervezett találkozó öt napon át mintegy 15 ezer 18 és 35 év közötti fiatalt gyűjt egybe egész Európából, közülük körülbelül ötezret Párizsból és Île-de-France régióból. Idén a három legnagyobb csoport Lengyelországból, Németországból és Ukrajnából érkezik. December 26-án, pénteken 11 órától kezdve 750 európai önkéntes fogadása zajlott, akik azért érkeztek a francia fővárosba, hogy segítsenek az előkészületekben. Családok ezrei nyitják meg otthonaikat, hogy minden fiatalt befogadjanak Párizsban és a régióban.
A program imádságokat, találkozókat és tematikus műhelyeket tartalmaz. A közös imák reggelente a régió 150 befogadó plébániáján lesznek, délben a nagy párizsi templomokban, míg december 30-án és 31-én este a párizsi Bercy Accor Arenában. Az imák mellett több mint 170 előadó tart műhelybeszélgetéseket aktuális témákról: hit és spiritualitás, szolidaritás és ökológia, igazságosság és béke, művészet és kultúra – összekapcsolva a társadalmi reflexiót és a személyes elköteleződést. Tanúságot tesz többek között Laurent Ulrich párizsi érsek, Flavio Pace püspök, a Keresztény Egység Előmozdításának Dikasztériuma titkára, valamint François Bustillo bíboros, ajacciói ferences püspök. A szilveszter estéje mindenki számára a békéért való imádság és az interkulturális találkozások ideje lesz a befogadó plébániákon – különleges módja az új év köszöntésének, ünnepi és testvéri szellemben.
Az idei találkozót Laurent Ulrich párizsi érsek, az Île-de-France régióban található egyházmegyék püspökei, valamint országos és helyi protestáns és ortodox vezetők meghívására rendezik meg a francia fővárosban. „Háború, geopolitikai feszültségek és megosztottság közepette ez a találkozó a béke, a kiengesztelődés és az egység üzenetét fogja hordozni” – írták a taizéi testvérek a kezdeményezés bemutatásakor. „Különböző keresztény felekezetek – katolikusok, protestánsok, ortodoxok és keleti keresztények – fiataljai és vezetői együtt mutatnak fel egy erőteljes jelet a párbeszéd és az egység mellett.” A kezdeményezés ökumenikus jellegének előmozdítására a Franciaországi Keresztény Egyházak Tanácsának három elnöke közösen írt alá egy levelet, hogy kifejezze támogatását a bizalom zarándokútjának legújabb állomása iránt.
Az egyházak vezetőinek felhívása a fiatalokhoz az, hogy „álljanak az evangélium hirdetésének szolgálatába egy olyan világban, amelynek kétségbeesetten nagy szüksége van reményre”.
A város nevében Párizs polgármestere, Anne Hidalgo is üzent a 15 ezer európai fiatalnak: „Ezek a napok a párbeszéd, a reflexió és a megosztás napjai, az elfogadás és a testvériség értékei köré gyűjtenek össze benneteket – olyan értékek köré, amelyeket Párizs, a befogadó és menedéket nyújtó város nagy büszkeséggel támogat. (…) Tudjátok, hogy Párizs vár benneteket, izgalommal és örömmel.”
Az ENSZ főtitkára, António Guterres így írt a fiataloknak: „Kereső emberekként gyűltetek itt össze, hogy elgondolkodjatok a közös úton, amely legmélyebb vágyaink megvalósításához vezet – egyénként és globális közösségként.” Majd hozzátette: „Ma világunk óriási kihívásokkal néz szembe: növekvő egyenlőtlenség, pusztító konfliktusok, a klímaválság súlyosbodása és az emberi jogok széles körű megsértése. Ilyen nehézségek közepette könnyű tehetetlennek érezni magunkat. És mégis – folytatta az ENSZ főtitkára –,ahogy a taizéi közösség megmutatta, a változás lehetséges, ha a nyitottság, figyelmes meghallgatás és szolidaritás szellemében egységben vagyunk. Miközben Párizsban összegyűltök, találjatok lehetőségeket a szolgálatra, de találjatok barátságokat és olyan közösséget is, amely egész életetekben támogatni fog. Jelenlétetek tanúságtétel a bátorságról, az elkötelezettségről és az együttérzésről, amelyek szükségesek egy igazságosabb és békésebb világ építéséhez.”
Forrás és fotó: Agensir
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


