Egy község a nyelvhatáron, amely szeretné megtartani kisfalusi jellegét Jakubec Ágnes2025. 12. 26., p – 14:35 Kismácséd |
Kismácséd az 584 lakosával a Galántai járás ötödik legkisebb települése. Teljesen a járás szélén, a nyelvhatáron fekszik, a tőle északabbra fekvő falvak már színtiszta szlovák települések. Egy éve van új polgármestere a falunak, akivel a falu helyzetéről beszélgettünk.
Kismácséd 2003 óta független település, addig Diószeg önkormányzatához tartozott. Hontvári Ferenc, aki a kezdetektől huszonegy éven át töltötte be a polgármesteri feladatkört, 2023-ban a nyugdíjazását kérte, ezért 2024-ben időközi helyi önkormányzati választást írtak ki. Az új polgármester Nagy Mónika tősgyökeres kismácsédi, aki lelkén viseli a falu sorsát, hatalmas lendülettel vágott neki a munkának. Egy év távlatából beszélgettünk Kismácséd helyzetéről, hova tartanak, mit sikerült az egy év alatt megvalósítani.
Elöregedő falu, sok szlovák beköltözővel
A faluban egy óvóda működik egy osztállyal, amelynek kapacitása 21 férőhely. A tanítás nyelve a szlovák, de a magyar nyelvű kisgyerekekkel magyarul is foglalkoznak az óvónők. Kismácsédon évtizedek óta nincs iskola, az iskolaköteles diákok Diószegre járnak, és az utóbbi 10 évben a szomszédos Ábrahámra is.
A faluban az átlagéletkor 42 év és a hetven éven felüliek száma pillanatnyilag száz, tehát elöregedő faluról beszélhetünk. Az asszimiláció nagyon magas, sok a beköltöző család ugyan, de ők javarészt szlovák ajkúak. Gölnicbányától kezdve, Besztercebányán át, Kassáig bezárólag jönnek a fiatal családok. Teljesen ismeretlenül jönnek ide, mindenféle ismerettség és rokonság nélkül. Az itt lakók közül többnyire Pozsonyba és környékére járnak dolgozni
– osztotta meg a polgármester. A volt tanítói lakásban működik az imaterem, edzőterem és ping-pong klub. Az óvodán kívül van egy kocsma, egy élelmiszerbolt és a híres 13. században, román stílusban épült római katolikus templom.
Minden vasárnap 9 órától magyar nyelvű szentmisét tartanak, azon sem vagyunk sokan, húszan-huszonöten. A nagymácsédi plébános, Szlovák Marián atya celebrálja a szentmiséket. Az evangelikusoknak imatermük van, templomuk nincsen
– tette hozzá.
Megtartani kisfalusi jelleget
A polgármester kiemelte, hogy elődje Hontvári Ferenc munkáját szeretné folytatni, aki szívvel-lélekkel végezte a feladatát, fejlesztéseket hozott a faluba és olyan légkört épített ki, ami a biztonságot adott a lakosoknak és a kisfalusi jelleget erősítette. “Ami bevált, azt szeretném meghagyni, ugyanakkor lépést kell tartani a világgal. Kismácséd kis település, ahol minden nagyon lassan megy és ezért minden kis eredménynek örülünk és értékeljük. Én azt vallom, a siker kulcsa az akarat. Mivel 2026 őszén újra önkormányzati választásokra kerül sor, kevés az idő arra, hogy nagy terveket szőjek” – tette hozzá Nagy Mónika. Amennyiben lehetőség adódik és igény lenne rá, szeretnének szolgáltatások házát nyitni a jövőben. Az épület, amelyet erre szánnak részben van csak felújítva, idén tetőszerkezet cserére került sor. 2025-ben kisebb beruházásaik voltak, a falut támogatta Nagyszombat megye önkormányzata, a támogatásból sikerült fákat ültetni a temető körül.
Egy ilyen kis faluban minden feladatot ismerni és tudni kell. Kevesen vagyunk, sokszor külső segítségre, szakértőre van szükségünk. Szerencsére vannak helyi vállalkozók is, akik segítséget nyújtanak, ahol tudnak. Nincsenek nagyra törő terveink, nem szeretném hatalmas kölcsönnel terhelni a falut, amit aztán éveken át fogunk törleszteni. Szeretném megtartani Kismácséd kisfalusi jellegét. Aki ide jön, annak tudatosítania kell, hogy ez egy kisközség, ahol reggel a kakas kukorékol, a kutya ugat, lovak vannak
– nyomatékosította a polgármester.
A faluban nincs kiépítve a csatornahálózat, jelenleg még projektjük sincs, de ha lesz rá lehetőség és főleg anyagi támogatás, előbb – utóbb sor kerül rá. Az egyik buszmegálló Diószeg irányába megérett a cserére, ha sikerül, akkor nyárra elkészül az új. Kismácséd három kilométerre fekszik Diószegtől és tíz kilométerre Galántátől, autóbuszos összeköttetése Diószeggel, Ábrahámmal és a járási várossal, Galántával is van. Kismácséd költségvetése évi 400 ezer euró, a képviselő-testület hét személyből áll.
Kultúra, sport és emlékhelyek
A faluban nemrégiben ünnepelték a szervezett labdarúgás kilencvenedik évfordulóját. Ezen alkalomból kétnyelvű könyvet is kiadtak, “90 év focija Kismácsédon 1935–2025” címmel. Szerzői Varga Ferenc helytörténész, és a faluból elszármazott bakai pedagógus, Sárkány Imre. Meg kell említeni Vincze Károly nevét is, aki pár éve elindított egy taekwon-do klubot a faluban, ami a mai napig működik. A nyugdíjas klub éppen megszűnt, december elején adták vissza a klub kulcsát a polgármesternek: két idős hölgy volt már csak az aktív tag, a fiatalabb nyugdíjasoknak még olyan sok elfoglaltságuk van, hogy nem jártak a klubba. A faluban működik a Csemadok, amelynek elnöke szintén a polgármester, ennek keretében kirándulásokat, színházlátogatást, könyvbemutatót szerveznek. Januártól decemberig viszonylag sűrű programtárat kínálnak a községben élőknek: Bálint-napi mulatság, télbúcsúztató, márciusi megemlékezés az 1848-as forradalomra, tavaszi nagytakarítás, majális, gyermeknap, főzőverseny, idősek hónapja, a Csemadok minden évben Kismácsédon tartja a kitelepítés regionális megemlékezését. Decemberben 2024 óa bekapcsolódnak a „Mennyi szeretet fér egy cipősdobozba?” elnevezésű kezdeményezésbe, ahol az ovisokkal együtt viszik az ajándékot az egyedül élő időseknek, aminek nagy sikere van. Már hetedik éve díszíti töretlen lendülettel és nagy kedvvel a falu központját a különleges betlehem és az adventi koszorú, amit Popluhár Lýdia készít el évről évre a Gyékényes néptánccsoport tagjaival.
A falu központjában álló harangláb 1680 körül épült, felújítását tavasszal tervezik. Mai napig, amikor valaki meghal a faluban, a harang megszólal, ezt hívják Kismácsédon “csendítésnek”. A haranglábban három harang lakozik, a Szent Márk harang 1798-ból, a Szűz Mária 1924-bol és a Szent József harang 1927-ből származik.
Összekapcsolni a generációkat
Nagy Mónikától azt kérdeztük, milyen tervekkel vágott neki a kétéves polgármesteri ciklusnak?
Amikor megpályáztam a polgármesteri pozíciót az volt a fő célom, hogy szeretnék hidat építeni a generációk között. Sok a fiatal beköltöző család, ugyanakkor sok az idős, egyedül élő is, nem ismerik egymást. Pedagógusi múltamból kifolyólag – éveken át voltam az óvoda igazgatója – én szerveztem a Mikulás ünnepséget és a gyermeknapot a faluban. Úgy látom, nyitottak arra az itt élők, hogy megismerjék egymást.
Jövőre lesz Kismácséd első írásos emléke 700 éves, amit falunappal szeretnének megünnepelni, amelyre a magyarországi és csehországi testvértelepüléseiket is várják. A falu határában áll az Antiochiai Szent Margit római katolikus templom, amely a 13. században épült, román stílusban. A szántóföld közepén álló templomnak az az érdekessége, hogy a toronyban látható egy hatágú csillag és félhold is, jelezve, hogy a török időkben mecsetként használták.
A templom 13. századi falifreskója komoly renoválásra szorul, folyamatosan figyeljük a pályázatokat és pályázunk is. Idén a VÚB alapítvány által meghirdetett „Szlovákia kincsei” online versenybe is beneveztünk, de sajnos nem nyertünk. Legalább 150 ezer euróra lenne szükség a felújításra, de nem csüggedünk, megyünk tovább
– zárta a polgármester.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


