Sokkban a cseh és a szlovák küzdősport-világ: az egyik legnagyobb sztár, Karlos „Terminátor” Vémola előzetes letartóztatásba került. A szervezett kábítószer-bűnözéssel kapcsolatos súlyos vádakra reagált Ondřej Novotný, az Oktagon MMA társtulajdonosa is, aki védelmébe vette versenyzőjét, és kemény üzenetet küldött a kárörvendőknek – számolt be a sport.sk.
Miközben a közvélemény és a rajongók még csak próbálják feldolgozni a rendőrségi rajtaütésről szóló híreket, Ondřej Novotný promóter az MMA Letem Světem című podcastjában határozott álláspontot fogalmazott meg. A szervezet nem fordít hátat legendájának, épp ellenkezőleg.
„Határozottan kiállunk Karlos mellett, és tiszteletben tartjuk az ártatlanság vélelmét”
jelentette ki Novotný. Ugyanakkor nem rejtette véka alá indulatait azokkal szemben, akik a híres harcos jelenlegi helyzetét kárörömre használják fel.
Egészségügyi állapot: Összeomlás fenyegeti a rácsok mögött?
A vádakon túl drámai színezetet ad az ügynek Karlos Vémola egészségügyi állapota is, amely a rendelkezésre álló információk szerint kritikus. A „Terminátornak” már a keddi rendőrségi akció előtt műtétre lett volna szüksége egy akut gyulladás miatt. Novotný elmondása szerint a harcos a letartóztatását megelőző 48 órában már komoly fájdalmakkal küzdött.
Ezt Vémola jogi képviselője, Vlastimil Rampula is megerősítette. A sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy védence állkapocsfájdalmaktól szenved, és ha nem végzik el rajta a szükséges beavatkozást, egészségügyi összeomlás fenyegeti. A kérdés kezelése most a Cseh Büntetés-végrehajtási Szolgálat feladata, miután a Prága 7-i bíróság a szökés veszélye miatt elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.
Ügyvédje szerint nem találtak drogot a rendőrök Karlos Vémola villájában
Novotný kétli az alvilági kapcsolatokat
Karlos Vémola akár 18 év börtönbüntetést is kaphat, a gyanú szerint ugyanis kokainkereskedelemben vett részt. A letartóztatottak között szerepel id. Antonín Beck is, egy másik küzdősportoló apja, aki ismert figurája a szcénának. Bár a házkutatás során Vémola otthonában állítólag nem találtak semmit, a rendőrség bűnszervezetben való részvétellel vádolja.
Ondřej Novotný azonban kétségbe vonja a kábítószeres szálat. Elismeri, hogy Vémola körül mindig is „mindenféle emberek” megfordultak, de azt határozottan elutasítja, hogy a sportoló közvetlenül részt vett volna illegális üzletekben.
„Soha nem láttam nála kábítószert, és beszélni sem hallottam róla. Hiszek az ártatlanságában. Mindenki, aki közelebbi kapcsolatban áll Karlosszal, teljesen megdöbbent a helyzeten”
tette hozzá a promóter, hangsúlyozva: Vémola baráti köre bízik abban, hogy a sportoló tisztázni tudja magát a vádak alól.
Az ügynek azonban már most közvetlen hatása van az Oktagon közelgő prágai versenyére. A december 28-ra, az O2 Arénába tervezett esemény szervezői kénytelenek voltak megerősíteni azt, ami sokak számára már nyilvánvaló volt: Karlos Vémola, aki társkommentátorként vett volna részt a gálán, nem lesz ott az eseményen.
„Nagyon furcsa ez az egész”
zárta helyzetértékelését Ondřej Novotný. Amíg a bíróság másképp nem dönt, a leghíresebb cseh MMA-harcos rács mögött marad.
sport.sk
Nyitókép forrása: sport.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


