Nem sikerült teljes körűen helyreállítani a vízszolgáltatást egy nógrádi településen, ahol egy vasárnapi szivattyúmeghibásodás óta akadozik az ellátás. Bár kedden úgy tűnt, megoldódott a probléma, szenteste napján ismét számos háztartásból jelezték a vízhiányt.
Az Északmagyarországi Regionális Vízművek szakemberei folyamatosan dolgoznak a hiba elhárításán és a rendszer légtelenítésén a megfelelő víznyomás elérése érdekében – írta a nool.hu.
A kiesés Somoskőújfalu több pontját érinti, ami jelentősen megnehezítette a helybéliek ünnepi készülődését.
Segítségnyújtás és lajtos kocsik
Tábori Anita polgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat és a szolgáltató az alábbi intézkedésekkel igyekszik enyhíteni a helyzetet:
A település vezetése hangsúlyozta, hogy a nehéz helyzetben komoly összefogás alakult ki a faluban, a szakemberek pedig az ünnep alatt is azon fáradoznak, hogy minden háztartásban helyreálljon a szolgáltatás.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


