Felemás, de összességében pozitív őszt zárt a Niké ligában második szezonját töltő Komáromi FC. Bár a csapat a tabellán a biztonságos középmezőnyben telel, a legnagyobb küzdelmet nem az ellenfelekkel, hanem a körülményekkel vívják: a klub harmadik éve kényszerül „albérletbe”, ám a vezetőség bizakodó a tavaszi hazatérést illetően.
A komáromi együttes számára az elmúlt időszak legnagyobb kihívását nem feltétlenül a pályán elért eredmények, hanem a hazai pálya hiánya jelentette. A csapat már második éve kényszerül arra, hogy „otthoni” mérkőzéseit a 80 kilométerre fekvő Aranyosmaróton (Zlaté Moravce) játssza, előtte pedig további egy évet Vágsellyén vendégeskedtek. Ez a helyzet egyedülálló a ligában: a komáromiak gyakorlatilag minden mérkőzésükön vendégként lépnek pályára, ami komoly logisztikai és mentális terhet ró a játékosokra és a stábra egyaránt.
Logisztikai rémálom és a csapat ereje
Vincze István, a klub sportigazgatója a sport.sk-nak adott interjúban elismerte, hogy az állandó utazás és a tréningek, valamint a mérkőzések szervezése rengeteg energiát emésztett fel.
„A legnagyobb kihívást egyértelműen a logisztika jelentette. […] Ez nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is kimerítő volt. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a csapat jól kezelte a helyzetet, ami az eredményeken és a mutatott játékon is meglátszott”
értékelte a helyzetet a sportigazgató.
A nehézségek ellenére a csapat teljesítménye stabilnak mondható. A KFC jelenleg a tabella 9. helyén áll, öt pontra a kiesőzónától, de ugyancsak öt pontra a felsőházi rájátszást érő pozíciótól, ami jól mutatja a bajnokság kiegyensúlyozottságát. Vincze kiemelte a csapat egységét és azt, hogy képesek voltak dominálni és lépést tartani olyan élcsapatokkal is, mint a Slovan Bratislava vagy a DAC.
Egyéni teljesítmények és téli tervek
Az ősz egyik kiemelkedő játékosa Šmehyl Šimon volt, aki jobb oldali védő létére hét gólt szerzett és két gólpasszt osztott ki. Bár góljainak nagy részét büntetőből szerezte, hozzáállása és teljesítménye példaértékű volt a klubvezetés szerint.
A sportigazgató elárulta, hogy folyamatos tárgyalások zajlanak a játékosok és a klubvezetés között. Mint fogalmazott, a fő cél egy stabil keret kiépítése, miközben megtartják azokat, akik kulcsszerepet játszhatnak a klub jövőjében hosszútávon is.
A téli szünetben a klubvezetés ezért a keret megerősítésére és a lejáró szerződések rendezésére fókuszál.
„Dolgozunk a csapat megerősítésén azokon a posztokon, ahol »szorít a cipő«. Természetesen megfontoltan szeretnénk igazolni – olyan játékosokat keresünk, akik nemcsak minőségben, hanem karakterben is illenek a csapatba”
nyilatkozta Vincze.
Szakmai téren a tavaszi felkészülés során kiemelt figyelmet fordítanak majd a pontrúgások elleni védekezésre, mivel az ősz folyamán több gólt is kaptak rögzített szituációkból, valamint a mérkőzések utolsó 20 percében.
„El kell ismernünk, hogy több gólt is kaptunk az utolsó 20 percben, de hozzá kell tenni azt is, hogy mi magunk is több gólt szereztünk a mérkőzések hajrájában. Ennek ellenére egyértelműen nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni az rögzített helyzetekben való védekezésre, mert pont ilyen helyzetek után kaptunk több gólt.”
Vincze elárulta, Radványi Miklós vezetőedző pozíciója továbbra is stabil, a klubvezetés teljes bizalmát élvezi.
„Néhány éve vezeti már Radványi Miklós a csapatot és folyamatosan bizonyítja, hogy jól végzi a munkáját. A klub részéről továbbra is teljes bizalmunkat élvezi, amit megkapott a legnehezebb időszakokban is.”
A stadionkérdés: elkerülni a szeredi sorsot
A legégetőbb kérdés továbbra is a komáromi stadion átadása. A szurkolók és a csapat is türelmetlenül várja a hazatérést. Vincze István reményét fejezte ki, hogy a tavaszi szezont már valódi hazai környezetben kezdhetik meg, ami hatalmas lökést adhatna a csapatnak. A sportigazgató hangsúlyozta, mindent megtesznek azért, hogy a klub ne jusson az ŠKF Sereď sorsára, amely korábban az infrastrukturális hiányosságok miatt veszítette el licencét.
Anyagi szempontból a klub helyzete rendezett, a tavaszi szezonra a működés biztosított. A célok világosak: a bajnokságban a bennmaradás kiharcolása, a Slovnaft Cupban pedig a lehető legtovább jutni.
Körkép.sk/KPA
Nyitókép forrása: sport.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


