Semjén Zsolt: harcolunk a Benes-dekrétumok ellen

Semjén Zsolt: harcolunk a Benes-dekrétumok ellen

Harcolunk a Benes-dekrétumok ellen, de ha a két nemzet között barátság, együttműködés van, akkor nehéz minket összeugrasztania a politikának, és a kényes kérdésekre is könnyebben találunk megoldást – erről beszélt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Patrióta csatornáján szerdán közzétett videóban.

A nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta:

nincs kollektív bűnösség, az emberi jogokkal alapvetően ellentétes, ha valakit a közösségéhez való tartozása miatt jogfosztanak, ezért harcolunk a Benes-dekrétumok ellen, minden szlovák-magyar kisebbségi tárgyaláson szóba hozzuk.

A németeknek lehetőségük lett volna ezt megakadályozni, azt mondani, hogy ilyen jogszabályok fenntartása mellett nem lehet az EU-ba bekerülni, elég, ha ebben a tekintetben – német szempontból – a felvidéki és a szudétanémetek üldöztetésére gondolunk – jegyezte meg a miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt hangsúlyozta, hogy

mindenben az adott külhoni nemzetrész legitim pártja és vezetője mögött állnak, Felvidék esetében is azt teszik, amit a Magyar Szövetség és annak elnöke, Gubík László javasol.

Az orosz-ukrán háborúról szólva azt emelte ki, hogy egyrészt a háborúból bizonyos nyugati érdekcsoportok óriási üzletet csinálnak – gondoljunk a fegyveriparra és az energiabizniszre – másrészt „belelovalták magukat” abba a nyilvánvalóan vesztes álláspontba, hogy Ukrajna nyugati szövetséggel képes megnyerni ezt a háborút, térdre kényszeríteni Oroszországot.

A legnagyobb rossz, ami megtörténhet, egy atomháború, ami akkor lehet, ha harmadik világháború van, ami akkor történik, ha Oroszország és a nyugati szövetség kerül háborúba, ha eszkalálódik a helyzet és nyugati katonák mennek Ukrajnába.

Király Zsolt: Megrágták és kiköpték – így végezte ki a progresszív oldal Gubíkot és a Magyar Szövetséget

Ezért az a magyar és az emberiség egyetemes érdeke, hogy ez ne történjen meg, ne eszkalálódjon az orosz-ukrán háború, és minél előbb béke legyen.

Hozzátette, a Majdan-i „események” után „az ultranacionalista ukrán hatalom totálisan jogfosztotta az ukrajnai kisebbségeket”, elsősorban az oroszt, de a magyart, a románt is.

A háború egyik oka az ukrajnai kisebbségek jogfosztása volt, az igazságos békébe beletartozik a kisebbségi jogok biztosítása.

Beneš-ügy: A PS már szabadulna a magyar témától, a Magyar Szövetség karanténban, Gubík toporzékol

Azon dolgozunk, hogy ha a háború véget ér a Kárpátaljáról elmenekült magyarság visszatérhessen a szülőföldjére, és ott a magyar élet feltételei biztosítva legyenek – szögezte le a miniszterelnök-helyettes.

A magyar agráriumról szólva Semjén Zsolt elmondta, az unió három szempontból is szorongatja a magyar gazdákat:

Hírdetés

csökkenteni akarja az agrártámogatást, életidegen, „sötétzöld őrültséggel” nehezíti a gazdák életét.

Súlyos problémát jelent, hogy a génmódosított dél-amerikai árukat konkurenciaként rá akarják hozni az európai gazdákra.

Király Zsolt: Nem identitás-, hanem relevanciaválság – miért hagyják ott a magyarok a Magyar Szövetséget?

De a legnagyobb veszély, hogy az ukrán gabonát ráeresztik az EU-ra, mert egészségre veszélyes, nálunk már régen betiltott vegyszereket használnak, génmódosított élelmiszereket állítanak elő.

A legértékesebb ukrán mezőgazdasági területek pedig már amerikai, kínai, francia és más külföldi tulajdonban vannak, hatalmas multicégek privatizálták a területeket, amelyeket nem kötnek az uniós élelmiszerbiztonsági szabályok, emiatt sokkal olcsóbban és sokkal nagyobb mennyiségben termelnek. „Brutális termelési fölényben vannak”, ha ezt ráengedik a magyar gazdákra, azzal lehetetlen versenyezni – jegyezte meg a politikus.

„Nekünk, magyaroknak a gazdáink kulcsfontosságúak és a magyar agrárium léte vagy nem léte a kérdés”

– hangsúlyozta Semjén Zsolt.

Király Zsolt: Magyar vendég a színpadon – miért fordult el az ellenzék Gubíktól?

Az egyházak oktatási és szociális szerepvállalásáról szólva rámutatott: az emberek az egyházban, egyházi intézményekben bíznak, amit jól mutat, hogy az egyházi iskolákba négyszeres a túljelentkezés.

„Mi azt mondjuk, hogy döntsék el a polgárok, hogy a gyereküket egyházi iskolába akarják adni, vagy államiba. Mi fillérre ugyanazt a finanszírozást biztosítjuk”

– tette hozzá.

Zseniális csapda: Előhúzta a PS a magyar kártyát, padlóra küldheti vele a Magyar Szövetséget

Semjén Zsolt beszélt arról is, a 2026-os választások tétje, hogy vannak az életnek olyan dolgai, amik nem reparálhatók. Például a migráció vagy a háború. Ha ezeket egyszer elrontjuk, azt soha többet nem lehet reparálni.

Hozzátette, a Tisza Párt az Európai Néppárt tagja, az irányításuk alatt áll, a betelepítési kvótában sem fog tudni mást tenni, mint végrehajtja.

Történelmi tapasztalat, hogy háborúba sodródni könnyű, de annak következményei beláthatatlanok, tragikusak és visszacsinálhatatlanok.

„Én nem mondom azt, hogy az Orbán-kormány hiba nélküli”, de számos nagyszerű dolgot elértünk a rezsicsökkentéstől a háromgyermekes anyák SZJA-mentességén át a tizennegyedik havi nyugdíj bevezetéséig, amikre büszkék lehetünk és amiket meg kell védenünk”

– hangsúlyozta Semjén Zsolt.

MTI

Nyitókép forrása: mti


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »