Pompás élvezet lesz nézni ezeknek a pofáját a választás éjszakáján, amikor eltakarodnak.
Emlékeznek még? Amikor ez a barom elvesztette a perét az Indexszel szemben, azt írta ki a Facebookjára – ahol él –, hogy ez „a jogállam teljes csődje”, továbbá „ez az ítélet a diktatúrát idézi”.
Hát persze. Ha neki nem tetsző ítélet születik, akkor diktatúra, elveszett jogállam – és természetesen megfenyegeti a bírókat is – mutatom:
„A mai ítélet a jogállam totális megcsúfolása. 195 nap és az igazságszolgáltatás is független lesz.”
Továbbá:
„Most szólok minden politikusnak, ügyésznek, rendőrnek, katonának, titkosszolgának, bírónak, ha ebben részt vesznek, bűnrészesek lesznek!”
Igen, ezt is ez az idióta barom jelentette ki.
Most pedig nagy pofával „áll ki” a bírók és a „bírói függetlenség” mellett. Mert most tetszik neki az ítélet. Egy tiszás bíró jogtalan ítélete.
Istenem, micsoda egy beteg állat ez. Egyenesen Örkény Tótékjából lépett elő. Bizony, ez a f… az életre kelt Őrnagy. A „függetlenobjektív” sajtója pedig az az ember, aki, miután az őrnagy ároknak nézi az árnyékot, reggelre árkot ás oda.
Hát így.
Pompás élvezet lesz nézni ezeknek a pofáját a választás éjszakáján, amikor eltakarodnak.
Az Őrnagy például az országból is, más választása nem marad…
Bayer Zsolt – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »


