Komáromban a csapóhíd építésekor lebontották az Erzsébet-szigeten álló „Sárkány-kápolnát”, amelynek egyik fontos eleme egy Nepomuki Szent János-szobor volt. A hidak és vizek védőszentje most a Spiccen tér vissza, a CEF Alapítvány Duna alapjának a támogatásának köszönhetően.
Az Erzsébet-szigeten egykor Nepomuki Szent János tiszteletére emelt kis kápolna állt. A helyi emlékezetben az épület „Sárkány-kápolna” néven él, mivel a leírások szerint Sárkány János és István fogadalomból emeltették 1815-ben, miután egy viharba került hajóútból szerencsésen megmenekültek. A kápolna a korabeli tájékozódási pontok alapján a Pokol vendéglő közelében, a mai hídlejárat környékén állhatott.
A régi kápolnát alacsony fekvése miatt rendszeresen elöntötték a dunai árvizek, ezért lebontották, és egy magasabb töltésen új kápolnát építettek. Ezt az épületet végül 1968-ban, a csapóhíd (felnyitható híd) környékén zajló munkálatok során bontották el.
A Nepomuki Szent János-szobor egy 18. századra datálható mészkőalkotás, amelyet ma a komáromi Duna Menti Múzeum gyűjteményében őriznek, felújított állapotban. Feltételezhetően a kápolna egyik falfülkéjében kapott helyet.
A szobor restaurálása során Csütörtöki András restaurátor elkészítette annak másolatát is. Ez a másolat került most ki a Spiccre, egy márványtalapzatra helyezve. A vizek és hidak védőszentjének emlékhelye a CEF Alapítvány Duna alapjának a 6 ezer eurós támogatásának köszönhetően valósulhatott meg.
Ki volt Nepomuki Szent János?
Nepomuki Szent János a közép-európai katolikus világ egyik legismertebb szentje, különösen a hidak, folyók és a vízen járók védőszentjeként tisztelik. 1345 körül született a mai Csehország területén fekvő Nepomukban. Katolikus pap és jogtudós volt, akit IV. Vencel cseh király parancsára végeztek ki, mert nem volt hajlandó megszegni a gyónási titkot, és nem árulta el a királynénál tett gyónás tartalmát.
Ezért a prágai Károly hídról a Moldva folyóba dobták. A legenda szerint halálának helyén öt csillag jelent meg a víz felszínén – ez lett egyik legfontosabb jelképe, amely a róla készült szobrokon is gyakran megjelenik.
Később a gyónási titok védelmezőjeként, a vízi veszélyek elleni oltalmazóként, valamint a hidak, molnárok, hajósok és halászok patrónusaként tisztelték. Közép-Európában – Csehországban, Magyarországon, Szlovákiában és Ausztriában – számos régi hídnál vagy folyóparton található Nepomuki Szent János-szobor vagy kápolna. 1729-ben avatták szentté. Kultusza a 18. századtól robbanásszerűen terjedt el a Habsburg Birodalomban, ennek köszönhetően Komáromban is kápolnát és szobrokat szenteltek neki.
Buday Mária
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


