A júdeai Betlehemben szállást kereső Szent Család, a várandós Mária és József alakját, a pásztorokat és a napkeleti bölcseket megszemélyesítő szereplőket kísérő menet énekes-zenés ájtatosságban idézte fel a születés éjszakáján történteket december 20-án este Pécs belvárosában. Az adventi lelki elmélyülést segítő program Felföldi László pécsi megyéspüspök áldásával indult útjára.
Az első alkalommal 2021-ben megrendezett programból immár hagyomány lett, amelyhez idén is több százan csatlakoztak.
Gyermekek, fiatalok és idősebbek a Dóm tértől a Széchenyi térig tartó rövid séta során közösen idézték fel az angyali üdvözlet, az Úr angyalának Józsefnél tett látogatása, valamint a Megváltó születésének eseményeit. Idén is csatlakozott a résztvevőkhöz Péterffy Attila pécsi polgármester és Zag Gábor alpolgármester is.
A ferencesek templománál hagyományosan horvát nyelvű népénekekkel köszöntötték a betlehemi gyermek érkezését.
Az ünnepi ceremónia résztvevője volt Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora is.
mert egy ünnep vagy lelkileg ad töltekezést, vagy egészen mássá válik. Ezt kell nekünk a karácsony titkában felelősséggel megélnünk, ajándékoznunk és teljesítenünk” – fogalmazott a főpásztor, aki örömmel és szeretettel megáldott karácsonyt kívánt az adventi forgatag résztvevőinek.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye (1; 2)
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


