Az elmúlt napok eseményei nagyon indulatos vitákat szültek a közösségi oldalakon, a sajtóban és a politikában is. Bár lehet, hogy a karácsonyi hangulat megtöri a Beneš-dekrétumok politikai viharának hullámait, ez csak átmeneti állapot lesz. Sokan, sokféleképpen magyarázzák az egyik vagy másik oldal igazát. És persze, nagyon nehéz egy ilyen érzelmileg kulcsfontosságú felvidéki ügyben hideg fejjel látni az események okait és jelentőségét.
A témát felvállalók közül talán Fiala-Bútora János Válaszonline.hu-n megjelent elemzése áll, ám még ő is elveszik a Beneš-dekrétumok rendkívül szövevényes történelmi-politikai és geopolitikai útvesztőjében. Maradjunk annyiban, hogy Fiala-Bútora azt helyesen állapítja meg, hogy a Beneš-dekrétumok egy stratégiai-politikai jelentőségű mítosz, amihez a szlovák politika azért ragaszkodik, mert az állam biztonságának egyik pillérét látja benne.
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy amíg léteznek a Beneš-dekrétumok, amíg ott lóg a magyarok feje felett a jogfosztás réme, addig egy fokkal nyugodtabban alszik a többségi nemzet. Mintha a dekrétumok a határrevízióval szembeni elrettentés eszköze lenne. Ez a motívum mind a kormányoldal, mind az ellenzék retorikájában ott van, bele van ágyazódva a szlovák politikusok agyalapi mirigyébe, és zsigerileg ugornak minden, ezen elrettentő erőt megkérdőjelező kijelentésre.
Fiala-Bútora azonban nem értette meg a Beneš-dekrétumok ügyének tágabb kontextusát. Cikkében arról ír, hogy
Ez a kijelentés rendkívül gyermetegnek hangzik egy olyan világrendváltó korszakban, ahol szemlátomást nem a jognak van ereje, hanem az erőnek joga.
A szlovák szempont – tényleg korszakváltás van
A nemzetközi jog, amire oly gyakran hivatkoznak, ma fabatkát sem ér. Visszaélt vele mindenki, és szelektív módon alkalmazza saját érdekei szerint. Ütközik-e a nemzetközi joggal Ukrajna megtámadása? Igen. Koszovó kiszakítása Szerbiából? Igen. A brit beavatkozás a szlovákiai választásokba? Igen. Az uniós bürokraták hatalommal való visszaélése szembe megy-e a nemzetközi megállapodásokkal? igen. Az USA által kezdett több katonai konfliktus sértette a nemzetközi jogot? Igen.
A mostani helyzet óriási kihívás a szlovák politikai elit számára. Az ukrajnai háború ugyanis két dolgot bizonyított. Az egyik, hogy megkérdőjelezhetővé vált egy néhány évtizedes államisággal bíró ország szuverenitása. A másik, hogy a Nyugat ahelyett, hogy védelmébe vette volna ennek az országnak a szuverenitását, háborús kalandba és nemzeti megsemmisüléssel fenyegető végtelen konfliktusba taszította saját céljai érvényesítése érdekében. A kivéreztetés nem segítség, az eladósítás és elszegényítés pedig nem függetlenség.
Pozsonyban sokan gondolnak arra, hogy ha az ukránokat ilyen könnyedén dobták tűzbe a nyugatiak, akkor Szlovákia esetében sem fognak hezitálni.
A diplomácia leértékelődése
A szlovák uralkodó felfogás szerint, a jelenlegi háborút csak elhúzni lehet, a végén azonban Ukrajna kénytelen lesz területi engedményeket tenni. Ez pedig figyelmeztető jelzés, egyúttal keserű emlékeztető Pozsonynak a bécsi döntésre. De nem csak erről van szó.
A nyugat-európaiak a háború folytatása érdekében félreállították a diplomáciát a nemzetközi jogérvényesítésből.
Egy olyan kis ország számára, mint Szlovákia, ez rendkívül veszélyes probléma, mert így kiszolgáltatottá válik a nagyhatalmak erejének – vagy félnie kell tőlük, vagy rájuk kell szorulnia. Mindkettő problémás kötődést jelent.
Szlovákia kihívásai minden nappal nőnek. Németország újra a katonai hatalom útjára akar lépni, ami nagyon komoly belső feszültségeket fog generálni (franciák, lengyelek, britek?). Az amerikai védernyő megszűnése nem azért veszélyes, mert az oroszok megtámadhatnak minket, hanem mert többé nem köti gúzsba a németeket, és nem tudni, hogy a többi európai hatalom erre hogyan reagál. Eleve, milyen hatással lesz a katonai hatalom Németország erősödése Közép-Európára?
És mit kezdjenek a szlovák szuverenisták az ország függetlenségét megkérdőjelező, európai birodalmi törekvésekben gondolkodó, külföld felé elkötelezett szlovákiai pártokkal?
És persze, vajon melyik hatalomra tegye fel mindenét Szlovákia? Párizsra, mint Beneš? Londonra, mint a szlovák atlantisták zöme? Washingtonra, mint Orbán? Vagy Varsóra, esetleg Moszkvára?
Ezek azok a dilemmák, amelyek egy ideje nyomasztják a szlovák stratégiai gondolkodást. És minél tovább tart a háború, minél világosabb, hogy a régi rendhez már nem lehet visszatérni, annál több aggodalom, félelem és irracionalitás jellemzi a szlovák stratégiákat.
Zsigeri stratégiai félelem
Valójában a Beneš-dekrétumok története nem a Felvidék hazatérésével kezdődik, hanem az 1925-ös Locarnói Egyezménnyel. Ez az egyezmény garantálta Németország nyugati határait – de nem a keletieket. Ekkor pecsételődött meg Csehszlovákia sorsa. A húsz évvel későbbi durva és embertelen jogfosztásra azért került sor, hogy Beneš leplezze külügyminiszteri felelősségét ebben a kudarcban, és kiengesztelje a cseheket azért, hogy 1938-ban harc nélkül átengedték országukat a németeknek.
A dekrétumok egyszerre kínáltak geopolitikai elégtételt és hamis biztonságérzetet. És ezt kínálják ma is. Fontos részét képezik annak a status quo-nak, amely garantálja a felvidéki magyarok fogyását, ami a revíziós veszély folyamatos csökkenését jelenti. Ez egyfajta fanatikus hit abban, hogy magyarok nélkül bármi is történjék, a határok módosítása sosem került asztalra. Furcsa gondolkodás ez, hiszen Szlovákia mai határai bizonyítják az elképzelés ostobaságát – azok sem etnikai alapon születtek.
A felvidéki magyar politika karanténba zárta magát
A Magyar Szövetség rendkívül rövidlátó módon reagált a Beneš-dekrétumok belengetésére. Kizárólag saját parlamentbe jutási esélyeinek prizmáján keresztül akarta látni az összefüggéseket. A „Felvidék First” jelszó jegyében úgy viselkedett, mintha Szlovákia zárt rendszer lenne, neki pedig „Only Felvidék” egypólusú világban kellene gondolkodnia.
A helyzet az, hogy sem az idő, sem a párt saját képességei, sem a nemzetközi környezet, sem a belpolitikai viszonyok nem voltak alkalmasak arra, hogy a Beneš-dekrétumok kérdésében előrelépést tudjon elérni. Épp ellenkezőleg. Azok, akik ebben a viharos időszakban megnyitották a témát, Ivan Korčok „sérelemmel éket verni közéjük” taktikáját követték.
Amikor a PS először belengette a témát, a Magyar Szövetségnek meg kellett volna állítania a folyamatot, mert megoldást nem, csak kárt okozhatott ebben a formában.
A Magyar Szövetség nem parlamenti párt, így nincs semmilyen ráhatása a törvényhozásra. Nem épített érdemi kapcsolatokat a kormánypártokkal ahhoz, hogy meg tudja előzni a túlzó politikai reakciókat. Sajnos, inkább úgy tűnt, hogy probléma helyett politikai tőkét látott a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését tiltó törvényben. Pedig még választási kampány sincs…
Két szék közé a pad alá
De a párt saját semleges, ide is oda is dörgölőző politikája az ellenzéket is inkább gyanakvóvá tette. Miután a progresszívek kihasználták a magyar szereplést a kormányellenes tüntetésen a magyar-szlovák kormányközi kapcsolatok megtorpedózására, látványosan mellőzni kezdték a Magyar Szövetséget.
A végeredmény katasztrofális. A Magyar Szövetség besorolt a szivárványos zászló alá, cserébe pedig nem nyert semmit, csak látványosan megmutatkozott erőtlensége. Akik kemény kiállást követeltek tőle vagy már az ellenzékben látták a pártot, csalódni kényszerültek. Mások azért elégedetlenkedtek, mert a progresszívekkel cimborál, és merényletet követ el a magyar békepárti külpolitika ellen.
Így a Beneš-dekrétumok ügyének rossz kezelése mindenki közé éket vert: a magyar-szlovák, magyar-felvidéki, felvidéki-szlovák politikai és személyes kapcsolatok is feszültté váltak. Ez súlyos politikai kudarc, mert sok időt és energiát igényel a helyreállítás, ami nem lesz maradéktalan.
Bizonyíték – nem ígéret
Amit nem lehet szőnyeg alá söpörni, az az, hogy a Magyar Szövetség jelen formájában alkalmatlan az A-ligás politikára. Ez most már nem elemzői kritika, hanem, sajnos, bizonyosság.
A magyar párton belüli ideológiai sokrétűség és mély opportunizmus alkalmatlanná teszi politikusait a stratégiai gondolkodásra. Így a magyar párt úgy vállalta fel a témában a konfrontációt a kormánypártokkal, hogy semmilyen eszköz és semmilyen garancia nem állt a rendelkezésére a helyzet megoldására, vagy legalább a helyzet romlásának megakadályozására.
A szlovák-magyar kormányközi kapcsolatok megsebzése csak az egyik káros következmény. A felvidéki magyar politikusoknak figyelembe kellett volna venniük, hogy a szlovák stratégiai gondolkodás épp átalakulóban van, ami miatt ingerlékenyen fognak reagálni. Lehet azt hangoztatni, hogy a szlovákok sem veszik figyelembe a mi érdekeinket, akkor mi miért tennénk!? Csakhogy a szlovákoknak vannak eszközeik akaratuk érvényesítéséhez, nekünk magyaroknak meg az évek óta vegetáló politikusaink miatt nincs. Hiába van az igazság a mi oldalunkon, ha nincs érdekképviselet, ami érvényt szerez neki? A politikai szereplés egy dolog, de a Beneš-dekrétumok stratégiai kérdés, amit nem szabadott volna ilyen könnyedén pár perc hírnévre cserélni.
Stratégiai gondolkodás: 5-ös
A párt tudatosan nem foglalkozik az olyan témákkal, mint az ukrajnai háború. Ezt nyilván akkor teheti meg, ha politikusai nem a realitások megértésében jeleskednek, hanem csak egyetlen cél, a parlamentbe jutás lebeg a szemük előtt. Ha ugyanis foglalkoznának az ukrajnai háború kérdésével, megértették volna a szlovák politikai kényszerhelyzetét és egzisztenciális dilemmáit.
A PS tisztelettudó elutasítása célravezetőbb lett volna. A Magyar Szövetség elnöke mutathatott volna nyilvános megértést a szlovák egzisztenciális aggodalmak iránt, elismerve, hogy az időzítés (háború) nem alkalmas, de a jogbiztonság érdekében (status quo megőrzése) legalább a földelkobzásokat le kell állítani. Ha erre elutasítás érkezik a kormánypártok részéről, az ellenzékkel való közös tüntetés még úgy-ahogy indokolt lehetett volna, de csak az EU-csúcs után, amikor a szlovák-magyar békepárti együttműködést nem veszélyeztetik.
Azzal, hogy nem vártak a téma felvállalásával, a magyar kormány mozgásterét is korlátozták, amely így tűzoltásra kényszerül, és már nem segíthet kívülről a földelkobzások leállításában. A mostanra kialakult helyzetben a magyar kormány már nem emelhet szót érdemben, mert vagy a kormánypártok, vagy az ellenzék fogja azt a magyar revízió jeleként beállítani.
Hibás az a narratíva, hogy a Magyar Szövetségnek kötelessége volt elmondani a szlovákok előtt, milyen gondjai vannak a felvidéki magyaroknak, konkrétan a dekrétumokkal. Ugyanis végeredményben csak azt bizonyította, hogy a szlovákok a kormányoldalon és az ellenzékiek szavazótáborában is magasról tesznek a magyarok és németek jogfosztására és történelmi sérelmeire. Politikai értelemben bizony kár volt ezt ennyire nyilvánvalóvá tenni, mert így nehezebb lesz megváltoztatni.
Rosszabb lett, mint volt
A Magyar Szövetség vonzereje mind az ellenzék, mind a kormánypártok, mind a választók körében jelentősen lecsökkent. Sőt. Maga Gubík László pártelnök megítélése is csak romlott a szlovák közegben. Ismét elővették korábbi nyilatkozatait Ukrajnáról, egy sor szlovák liberális megmondóember elemezte ki, miért problémás politikus Gubík.
Ráadásul a körülmények miatt mindez tartósan megmarad majd a szlovák választók emlékezetében. Ez már rövidtávon is csökkenteni fogja Gubík politikai mozgásterét, ami eddig is tenyérnyi volt csak. Hogy a magyar kormány hogyan fogja meghálálni az akaratlan (?) aknamunkát, amit Gubík csinált, kérdéses – a választásokig valószínűleg sehogy.
Összességében tehát, a Magyar Szövetség egybites gondolkodása, döntéshozóinak szűklátókörűsége és geopolitikai vaksága párosult a párt belső ürességével és külső súlytalanságával. Ez okozta a politikai tragikomédiát. Elvileg az lenne a cél, hogy a magyar közösség ne legyen többé a többségi nemzet és a nagy politikai erők játékszere. Ezt a feladatot a Magyar Szövetség nagyon csúnyán elbukta.
E sorok írója többször is kritizálta a pártot, hogy nincs véleménye és hogy kiüresítette a retorikáját. Most egyeseknek úgy tűnhet, hogy a pártot a véleményéért kritizálom. Ez nem igaz. Azért kritizálom, mert egy általam fontosnak tartott témához úgy nyúlt hozzá, hogy az a szlovák progresszív politika javát szolgálja – miközben számos más témát mellőz, ami nem illik bele az ellenzéki irányváltásba.
Véleményemen tehát a Beneš-ügy nem változtat. A kiüresedésnek célja volt: a PS-hez való közeledés előkészítése. A Magyar Szövetség pártelnökének kormányellenes tüntetésen való szereplése ezt a tervet tette mindenki által világossá. Ez nem kiállás volt a magyar párt részéről, hanem beismerő vallomás. Továbbra is csak olyan politikai koncepciót látok, ami a párt vagy pár pártember parlamenti ambícióit, és nem a felvidéki magyarság megmaradását szolgálja.
Komjáthy Lóránt
Nyitókép forrása: Magyar Szövetség hivatalos facebook-oldala
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
