Meghalt Chris Rea Kulcsár Péter2025. 12. 22., h – 16:10
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-zeneszerző – közölte családja szóvivője a BBC-vel.
„Mélységes szomorúsággal jelentjük be szeretett Chrisünk halálát. Ma reggel, rövid betegség után, családja körében békésen elhunyt a kórházban” – mondta a család szóvivője.
Chris Rea Middlesbrough-ban született, zenei pályája a hetvenes években indult, de az igazi áttörést az 1980-as évek hozták meg számára. Rekedtes, azonnal felismerhető hangja, letisztult gitárjátéka és személyes hangvételű dalai gyorsan széles közönséget találtak. Olyan albumokkal és dalokkal vált nemzetközileg ismertté, mint a The Road to Hell, az On the Beach, a Josephine vagy az Auberge.
Nevét a popkultúrában talán legtöbben a Driving Home For Christmas című dalával azonosítják, amely az évtizedek során az ünnepi időszak egyik megkerülhetetlen dakává vált Európa-szerte.
A szám különlegessége, hogy személyes élményből született, és nem a klasszikus karácsonyi klisékre, hanem az utazás és a hazatérés érzésére épít.
Rea pályafutása során több mint 30 millió lemezt adott el világszerte. Zenéjében a rock, a blues és a folk hatásai keveredtek, miközben következetesen távol maradt a zeneipar látványos sztármechanizmusaitól. Festőként és képzőművészként is aktív volt, lemezborítóinak egy részét maga készítette.
Chris Rea dalaival generációk számára vált a hosszú utak, az elvágyódás és a hazatérés hangjává. Az énekes egészségi állapota az 1990-es évektől kezdve többször is komoly veszélybe került, de még betegségei után is visszatért a zenéhez, és tovább alkotott, gyakran intimebb, bluesosabb hangvételben.
(Telex, Magyar Nemzet)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


