I. Gömöri Pásztoradvent

I. Gömöri Pásztoradvent

December 21-én első alkalommal rendezték meg Gömörben a pásztoradventet, amelynek Beretke község adott otthont. A református istentiszteletet követően pásztorköszöntők, nóták és régi szokások felelevenítése teremtette meg az ünnepvárás különleges hangulatát. Az esemény részeként meggyújtották a pásztortüzet is.

A pásztoradvent felelevenítésének ötlete Mezei Lóránttól származik, aki úgy véli, a pásztorság napjainkra kihalóban lévő mesterséggé vált.

„Apáink, nagyapáink pásztorok voltak. Sajnos ez a hagyomány veszendőbe megy, mi pedig úgy érezzük, hogy kötelességünk életben tartani”

– fogalmazott.

(Fotó: Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)

Hozzátette, hogy fontosnak tartja felhívni erre a figyelmet, s ki már tehetné, ha nem mi. A gondolat megvalósítására Vörös Attilával együtt szólította meg a hagyományőrzőket és a még aktív pásztorokat, hogy közösen megszervezzék az első Gömöri Pásztoradventet.

A rendezvény Beretkén, a kastély udvarán református istentisztelettel vette kezdetét. Az igét nt. Nagypál Malvina hirdette, majd Vajda Susányi Mária, Beretke község polgármestere meggyújtotta a település adventi koszorúján a negyedik gyertyát. Ezt követően a pásztorok a koszorút átvitték a kultúrház udvarára, ahol a jelenlévőknek bemutatták az egykori ünnepvárás hagyományait.

(Fotó: Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)

Hírdetés

Ostorpattogás és kolompszó kíséretében rövid ízelítőt láthatott a közönség a régi pásztorszokásokból, többek között a vesszőzés hagyományából. Ezt követően Vörös Attila ismertette a mára megfakult pásztorhagyományokat.

Elmondta, hogy régen a pásztorok meghatározó szerepet töltöttek be a mindennapokban, hiszen rájuk bízták a jószágot és az élelmet, megvédték az állatokat, sőt gyógyító ismeretekkel is rendelkeztek.

Felidézte azokat a régi pásztorokat is, akiknek emléke máig él, valamint köszöntötte azokat, akik napjainkban is őrzik ezt az életformát. Ismertetőjében kitért az adventi időszakhoz kapcsolódó pásztorszokásokra is, köztük a vesszőzésre, amelynek célja volt, hogy a pásztor a következő esztendőben jó egészségben és balesetmentesen végezhesse munkáját.

(Fotó: Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)

Vajda Susányi Mária polgármester örömét fejezte ki amiatt, hogy Beretke adhatott otthont a kezdeményezésnek. Kiemelte, hogy az esemény jó alkalmat teremtett a közösség számára az együttlétre, hiszen az adventi várakozás mellett a pásztorok régi hagyományai is újra életre kelhettek. Hangsúlyozta, a pásztorok évszázadokon keresztül nemcsak az állatokat őrizték, hanem a közösség értékeit, hitét és reményét is. Az advent időszaka pedig arra hívja az embereket, hogy megálljanak, elcsendesedjenek, és felkészüljenek az Úr eljövetelére. Mint fogalmazott, a rendezvény a hagyomány és a hit találkozását jelentette.

(Fotó: Máté Gyöngyi/Felvidék.ma)

A rendezvény ostorpattogással, a pásztortűz meggyújtásával, majd köszöntővel és dudaszóval zárult.

A szervezők tervei szerint a pásztoradvent a jövőben vándorrendezvénnyé válna:

a hagyományőrzők kis csapata a négy adventi vasárnapon különböző településeken mutatná be ezt a kihalófélben lévő mesterséget és annak gazdag szokásvilágát.

Máté Gyöngyi/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »