Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
„A történelem átgázol az emberen, a művészet fölemeli.”
(Szentmártoni János: Az újrakezdésről)
A Magyar Katolikus Rádiót hallgatom. A Miért szeretem? soros adásában Fazekas Gyöngyvér nagyszerű hangesszéje Garai Gábor (1929–1987) Bizalom című versét ajánlja a hallgatók figyelmébe. Megkap a szöveg íve, a motívumok patinája, a látásmód szelídsége. Utoljára talán gimnazistakoromban fogtam a kezembe Garai-kötetet, most szívesen lapozom át újra költészetét. Fölelevenednek emlékeim: a didaktikus-sematikus kezdetek után a szerepversek formanyelvi változatosságát is ismerő, cizellált humanizmus szólamai szöknek szárba, a modern ember léthelyzetét alanyi hitellel körvonalazó, reflektált vallomások teljesednek ki a költő műhelyében.
Pillantásomat egy egyszerűvé stilizált, játékosan is komoly darab vonja magára. Idemásolom:
A harmadik király
– Igen, láttam őt, jászolban feküdt,
marhák lehelték rá a meleget;
kicsiny volt, mint más csecsemő, s nagyon
fehér, sápadt, nem szopott eleget.
Igen, egy csillag szépen ragyogott,
de olyan csillag volt, akár a többi;
ott volt az anyja és a pásztorok,
alig volt módom illendőn köszönni.
Hogy szűztől született-e, nem tudom,
de azt beszélik; letettem elébe
a szagos gyantát – elszenderedett,
olyan mélyen, hogy azt se tudtam, él-e.
Majd fölriadt, tüsszentett egy picinyt,
tán a mirrhától – de mást is beszéltek:
ha király lesz földek s vizek felett,
nem felejt el minket se, feketéket.
(1982)
A félrímes (XAXA) drámai jambusok a címben megjelölt személy monológját adják közre; a tizenhat soros szövegtömb (mely tagolódhatna négyszer négy sorra is) a közlés egyöntetűségébe a mondandó egyetemességét komponálja.
Az evangéliumi epizódszereplő megszólaltatásával a költemény új látószöget nyit Jézus születésére és a kereszténység hajnalára. Mindenekelőtt azzal, hogy a beszédmód keresetlenül bizalmas, köznapian esetleges. A két „Igen…” mondatkezdet beszélgetés esendő részletének mutatja a megszólalást; a gyermek Megváltóhoz való viszony („mint más csecsemő”, „akár a többi”) pedig éppúgy nélkülözi a különlegesség jegyeit, mint a kisded maga („elszenderedett”, „tüsszentett egy picinyt”). A beszélőt avatatlan jelenléte („nem tudom”, „azt se tudtam”) elfogulatlan szemlélővé teszi, ami megemeli a gondolatjeles tagolással („– de mást is beszéltek”) nyomatékosított zárósorok hatását: „ha király lesz földek s vizek felett, / nem felejt el minket se, feketéket”.
A keresztény hagyomány szerint a harmadik, a „szerecsen” király (a Biblia még napkeleti bölcseket említ) Boldizsár volt, és fekete bőrszínére utal a jelző. A vers finoman illeszkedik a költő esztétikai világképébe (mely a műalkotásoknak történelemformáló hatalmat tulajdonít): egy mellékesnek tetsző tulajdonságot kinagyítva huszadik századi humanizmusba fordítja a betlehemi születéstörténetet. Vagyis olyan módon korszerűsíti a bibliai elbeszélést, hogy a jászol transzcendens igazságából az emberek vágyott testvériségét olvassa ki.
Vannak Garai Gábornak jelentősebb művei, de A harmadik király a maga emlékezetesen kedves módján ugyancsak joggal kéredzkedik – mint József Attilától a Betlehemi királyok – közös kánoni emlékezetünkbe, karácsonyi szövegkultúránkba.
Fotó: Wikipedia (Hans Memling: A háromkirályok imádása; 1479-80)
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. december 7-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
