A koalíció büntetné a második világháború utáni rendezés „tagadását”, a Beneš-dekrétumok „megkérdőjelezését”. A javaslatot már elfogadta a parlament alkotmányjogi bizottsága, a változtatásról gyorsított eljárásban döntenének. Az ügyről kikértük Gubík Lászlónak, a Magyar Szövetség elnökének véleményét.
“A szakállas orosz vicc jut eszembe, amikor a gyerekek fociznak a Vörös téren, és meséli otthon az egyikük, hogy a labda odagurult a fekete Volga elé, amelyből kiszállt belőle Lenin elvtárs, és milyen jó fej, mert visszaadta a labdát, pedig közéjük is lövethetett volna.
– hangsúlyozta Gubík László.
A Magyar Szövetség elnöke hozzátette, “rendkívül kiábrándító, az ember azt hinné, jó, rendben előjött ez a kérdés, a politikusok kieresztették a gőzt, mindenki elmondta egymásra licitálva, hogy a jövőben lehet magyarul tanulni, már a határokat feszegetjük, és erre még rátettek egy lapáttal a kormányhatározat elfogadásával.
Gubík aláhúzta,
„a koalíciós “szájzártörvény” a választásokba való külföldi beavatkozást is büntetné, hogy ezt a mai globalizált világban hogyan akarják alátámasztani, erősen kérdéses. Gyakorlatilag bárkire rá lehet fogni, hogy külföldről támogatták ilyen-olyan kampánytevékenységét.
Ezt is egy nagyon eltúlzott reakciónak érzem. A kettő összevonása pedig teljesen logikátlan, egyedül a hatalom arroganciája köti össze”.
A pártelnök hozzátette,
„szomorú ezt mondani, de ez valahol a 2006 és 2010 közötti időket is visszaidézi, amikor előjött egy szimbolikus ügy, és annak érdemi, racionális megtárgyalása helyett, nagyon durva, izomból jövő politikai reakciók születtek.
Hadd mondjak egy konkrét példát, amit a saját bőrömön is megtapasztaltam, az állampolgársági ellentörvény megszavazása pont így történt”.
Forrás: ma7.sk
Borítókép:Gubík: Szomorú ezt mondani, de ez valahol a 2006 és 2010 közötti időket is visszaidézi, amikor előjött egy szimbolikus ügy, és annak érdemi, racionális megtárgyalása helyett, nagyon durva, izomból jövő politikai reakciók születtek. Fotó: ma7
The post Gubík László: Milyen jó fejek, hogy csak fél évnyi börtönnel fenyegetnek, pedig közénk is lövethettek volna appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


