Az ember váratlan átváltozása valamilyen alacsonyabb rendű állati lénnyé már akkor elkezdődött, amikor Gregor Samsa utazóügynökként egy reggel arra ébredt, hogy óriási bogárrá változott.
A furcsa, egyetlen embert érintő bizarr esemény Eugéne Ionesco Rinocéroszok című abszurd drámájában azonban tömeges jelenséggé válik, amikor egy francia kisváros lakói egy nap arra eszmélnek, hogy egy rinocérosz vágtat az utcán. Aztán másnap még egy (ugyanaz, vagy egy másik?), végül megszámlálhatatlanul sokan. Ezzel egyidőben pedig egyre több ember tűnik el, és kevés idő kell, hogy rájöjjünk, a két jelenség összefügg. Az átváltozás oka ismeretlen, ami elég ijesztő, legyen hát inkább betegség, mondjuk rinoceritisz, akkor remélhetőleg gyógyíthatóvá válik. Ionesco a rinoceritiszt (vagy orrszarvú-kórt) a pusztító eszmék terjedésének ábrázolására használta, ami nem korlátozódik egy politikai oldalra sem, hanem bármilyen ideológiára vonatkoztatható, ami az embert emberi mivoltától megfoszthatja.
A Tamási Áron Színház és a Figura Stúdió Színház előadásában a rinoceritisz füstként tör be, árad szét köztünk, és csak remélni tudjuk, hogy a főszereplő Bérenger-el együtt valahogy mi is megússzuk. Lépésről-lépésre látjuk a szereplőkben bekövetkező lassú átváltozását, ahogy az ész, a ráció helyét átveszi az ösztön. A csorda hívása erős, a hívószónak nehéz ellenállni, és egyáltalán minek, hiszen ha mindenki más ezt teszi, lehet, hogy ez az abnormális létállapot, abszurd helyzet az új normalitás. Minek ellenállni, ha úgyis csak idő kérdése, mikor tör be a csorda, hogy elpusztítsa a kívülállót. Bérenger él, túlél, és még nem törték rá az ajtót, ma még nem.
Bálint Ildikó
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
