Az ellenzéki Tufan Erhürman győzött az Észak-ciprusi Török Köztársaságban az idén október 19-én tartott elnökválasztás első fordulójában a szavazatok 62,76 százalékával. A hivatalban lévő elnök, Eksin Tatar a voksok 35,85 százalékát szerezte meg. A 65 éves Eksin Tatar Ciprus végleges kettéválását támogatja, az Észak-ciprusi Török Köztársaság nemzetközi elismerését és a Törökörszággal való szorosabb kapcsolatokat szorgalmazza. Az 55 éves Tufan Erhürman a kétzónás szövetségi állam létrehozásáról szóló, 2017-ben befagyott tárgyalások újrafelvételét akarja a ciprusi görög közösség vezetőivel. Fölényes győzelme a Törökországhoz igazodó „kétállami” politika elutasítását jelzi, és új reményt ad a sziget újraegyesítésére.
Puccs, invázió, szecesszió
1974 júliusában a ciprusi görög Nemzeti Gárda görögországi tisztjei, egyes helyi erőkkel szövetkezve, államcsínyt hajtottak végre az ország törvényes elnökének és kormányának megdöntésére. Törökország azon a címen, hogy megvédi a ciprusi törököket a görög megszállástól és megakadályozza az Enózist, azaz Ciprusnak Görögországhoz való csatolását, katonailag beavatkozott és megszállta a sziget területének 37 százalékát. Az invázió nyomán a Ciprusi Köztársaság és fővárosa, Nicosia gyakorlatilag két, egy északi török és egy déli görög részre szakadt a Famagusta – Lefka vonal, azaz a törökök elnevezése szerint az „Attila-vonal” mentén. Ez az állapot azóta is tart.
A 9251 négyzetkilométer területű sziget lakosságának akkor 75 százaléka görög, 25 százaléka pedig török volt. 1983. november 15-én kikiáltották az északi rész függetlenségét Észak-ciprusi Török Köztársaság néven, amelyet csak Törökország ismert el. A déli országrészt, a Ciprusi Köztársaságot viszont Törökország nem ismeri el, és Dél-ciprusi görög ciprióták közigazgatása néven említi. Az újraegyesítésre irányuló minden kísérlet eddig eredménytelennek bizonyult. De érdemes áttekinteni, hogyan alakult a sziget sorsa, benne a görög–török viszony a legrégebbi időktől napjainkig.
Ókor
A Nyugat-Ázsia partjai előtt, Törökországtól 65, Görögországtól (a Rodosz-szigettől) 500 kilométerre fekvő Ciprus a Föld egyik ősi kultúrközpontja. A hellén kirajzás i. e. 1600 körül érte el Ciprust, a Földközi-tenger – Szicília és Szardínia után – harmadik legnagyobb szigetét. Cipruson virágzó városállam-királyságok alakultak ki. Nevét rézbányászatáról kapta, és az itt kialakuló Aphrodité-kultusszal lett közismert. A föníciaiak kereskedelmi gócpontokat és gyarmatvárosokat alapítottak itt. A gazdasági élet fellendülése, a réz- és vaskitermelés, a híres fonó- és szövőműhelyek, a hajóépítésre alkalmas cédrusfaerdők híressé tették. I. e. a XIV. századtól kezdődően asszír, egyiptomi, hettita (ókori nép Kis-Ázsiában, az Anatóliai-fennsíkon), föníciai, perzsa, görög-makedón, majd hellenisztikus egyiptomi uralom váltotta egymást a szigeten. I. e. 58-ban a rómaiak hódították meg és provinciává alakították. Birodalmuk kettéosztása után a kelet-római császárság fennhatósága alá került (395), majd a Bizánci Birodalom ellen viselt tengeri hadjáratokban az arabok is elfoglalták (649). A bizánci uralomtól örökölte Ciprus az ortodox keresztény vallást és az egyház hatalmát.
Középkor
A keresztes háborúk idején (1096–1270) a keresztes hadakat a Szentföldre szállító gályák Ciprus partjai előtt haladtak el, és gyakran ki is kötöttek ezen a szigeten. A nyolc keresztes hadjárat közül az első kettő lényegében nem érintette. A harmadik keresztes hadjárat idején Oroszlánszívű Richárd angol király foglalta el, és Guy de Lusignan francia nemesnek, keresztes lovagnak adta el, aki dinasztiát alapított, és 1192-ben létrehozta a Ciprusi Királyságot.
A Lusignan-dinasztia korszaka 1489-ben ért véget, amikor a sziget velencei uralom alá került. 1570 februárjában a hatalmának tetőfokát elért Oszmán Birodalom szultánja Ciprus átadására szólította fel Velencét, de követelését a büszke köztársaság visszautasította. A hódító török seregek Limassol és Lárnaka között szálltak partra, két hónapos ostrom után elfoglalták Nicosiát, Kirénia harc nélkül kapitulált. 1571. augusztus 3-án a török seregek bevették Famagustát, az utolsó velencei erődöt, amelynek falai alatt kétszázezer török és hétezer velencei tizenegy hónapon át vívott élet-halál harcot.
A háromszáz éves oszmán megszállás alatt vándoroltak be a szigetre a muzulmán katonai telepesek, a mai ciprusi törökök ősei. A szultánok a ciprusi görög érseket használták fel politikai közvetítőként, és az érsek szultáni beleegyezéssel egyben Etnarcha („a nemzet vezetője”) is volt.
Makáriosz és Grivász
1878-ban a berlini kongresszuson Benjamin Disraeli brit miniszterelnök bejelentette a törökökkel kötött előzetes titkos megállapodást, Ciprus Brit Birodalom általi bérbevételét, ami a jelenlevők közül Waddingtonnak, a franciák angol nevű külügyminiszterének és Corti olasz külügyminiszternek esett a legrosszabbul. Az 1881-ben tartott első brit népszámlálás 186 ezer görög és 46 ezer török lakosról számolt be. Anglia az első világháború alatt annektálta, majd 1925-ben koronagyarmatává nyilvánította Ciprust.
A több száz esztendős idegen uralom alatt fejlődött ki a sziget görög lakosságában a görögországi testvéreihez és a Görögországhoz való ragaszkodás. Az Enózis, Ciprusnak Görögországhoz való csatolása a brit gyarmatosítókkal szembeni felszabadító mozgalom jelképe és harci programja lett. Ugyanakkor a ciprusi törökök a sziget felosztását akarták. Az Enózisért folyó küzdelem politikai vezetője a sziget 1950-ben III. Makáriosz (1913–1977) néven megválasztott érseke volt.
Közben fellángoltak az 1955-ben alakult EOKA, a Ciprusi Szabadságharc Nemzeti Szervezete angolellenes és egyben az Enózisért is vívott fegyveres harcai. Ezt a küzdelmet Georgiosz Grivász (1898–1974) tábornok irányította. A ciprusi, nicosiai születésű, de katonai rendfokozatát Görögország hadseregében elérő Grivász Makáriosz egykori barátja és harcostársa, illetve későbbi ellenfele és az EOKA megalapítója volt. (Független Ciprus vagy Enózis lett köztük a vízválasztó.) A gyarmatosítók terrorral válaszoltak, és más gyarmatokon is jól bevált módszerükhöz folyamodva ellentéteket szítottak a ciprusi görögök és ciprusi törökök között. Közben kibontakozott Athén és Ankara viszálya a sziget felett.
Független Ciprusi Köztársaság
1959 februárjában a görög és a török külügyminiszter Zürichben megegyezett Ciprus függetlenségének kikiáltása kérdésében, ami kizárta az Enózist és a sziget felosztását is. Ezt követően Londonban brit–görög–török tárgyalások zajlottak le a két ciprusi közösség képviselőinek jelenlétében. A londoni hármas egyezmény értelmében Nagy-Britannia megtartotta az akrotíri és a dekeliai hadi támaszpontokat, Görögország és Törökország pedig kisebb katonai egységeket (950, illetve 650 katonát) állomásoztathat a szigeten. A zürichi és londoni egyezmények alapján kidolgozott ciprusi alkotmány értelmében Ciprus elnöki köztársaság, amelynek élén egy ciprusi görög elnök és egy ciprusi török alelnök áll. A görögöknek 70, a törököknek 30 százalékos arányt biztosítottak a politikai hatalomban és a köztestületekben. Az ötventagú parlamentbe a ciprusi törökök tizenöt képviselőt választhattak, a tíztagú kormány három minisztere és a parlament alelnöke volt török.
A Ciprusi Köztársaság függetlenségét 1960. augusztus 16-án kiáltották ki. Első elnöke III. Makáriosz érsek-etnarcha, alelnöke pedig Fazil Kücsük lett. Alig két esztendővel a szigetország függetlenségének kikiáltása után a török miniszterek kivonultak a kormányból, a török alelnök visszautasította a ciprusi közös hadsereg létrehozásának gondolatát. 1963-ban Ciprus már súlyos görög–török fegyveres összecsapások helyszíne. A Biztonsági Tanács határozatának értelmében 1964 márciusában ENSZ rendfenntartó csapatokat telepítettek a szigetre. 1971 szeptemberében visszatért Ciprusra Grivász tábornok, fokozódott az általa alapított és vezetett EOKA-b terrorszervezet Makáriosz-ellenes aknamunkája. Ezt a helyzetet az 1974. júliusi Makáriosz elleni puccs, valamint a zürichi és londoni egyezményekre hivatkozó Törökország katonai beavatkozása tovább bonyolította.
Az inváziót követő szecesszió nyomán a két közösségnek külön hadserege és rendőrsége van. A kettéválást megerősíti a ciprusi török állam parlamentjének és kormányának létrehozása, alkotmányának elfogadása, továbbá a „lakosságcsere”. Az 1974. júliusi események következtében északról délre áttelepült (vagy menekült) csaknem kétszázezer görög. 1975 szeptemberében a délen lakó több mint 60 ezer törököt az északi területekre telepítették át. A helyzet magában hordozza nemcsak a kétállami megoldást, hanem a kétzónás szövetségi állam (föderáció) létrehozásának lehetőségét is. Mindez Ankara hajlandóságán múlik.
Németh Csaba
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
