Angyal szállt le egyszer, de csak egyetlen egyszer – olvassuk a színpadra helyezett óriás monitor képernyőjén szalagcímként futó szöveget az előadás megkezdése előtt, érkezésünkkor. A felirat fölött nincs semmi, vagyis éppen az a semmi van, amibe kedvünkre beleképzelhetjük azt az angyalt, aki, ha a hír igaz, éppen földreszállt.
Hamarosan meg is érkezik, de paradox módon megkettőzve, egy idősebb, földi dolgokban tapasztalatlan angyal társaságában, és köztünk is marad. Mi pedig egy előadásnyi időn keresztül egy kiterjesztett valóságban, élőben és képernyőn keresztül követhetjük a további történéseket. Sok idő nem kell, hogy rájöjjünk, nem angyalnak való vidék ez. Mert miféle ajándék az, aki Isten szándéka szerint csak a társadalom legkitaszítottabb emberének, a koldusnak, és nem a királynak jár? Koldusból ráadásul két példány van, ezért nehéz eldönteni, hogy melyik az igazi, legfeljebb azt, hogy koldulásban melyik a tehetségesebb.
Tévedhet az isteni küldönc, vagy a tévedés is a megkérdőjelezhetetlen isteni akarat része? Bocsárdi László rendezésében az angyal egy kegyetlen, a groteszk határáig kitolt, diktatorikus államba érkezik, ahol a diktátor egy pillanatra sem függesztheti fel diktátori szerepét, mert sorozatgyártott alteregója azonnal átveszi a hatalmát. A város hatalmi gépezete tökéletesen működik, elég, ha van pár elvtelen, de lojális ember a vezérkari állományban, az emberek máris készek elveszíteni arcukat, hogy egy uniformizált, egyenruhás, egyenmaszkos tömeg részévé váljanak. Angyalra, vagy szabad eszméivel provokáló, mindenkit kioktató koldusra pedig itt végképp nincs szükség. Most semmiképp, egyszer, majd, talán.
Bálint Ildikó
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
