2000 júliusa, Róma – rekkenő hőség…
Egy szombat délelőtt Dávid Katalin művészettörténész, kedves barátunk, a mindannyiunk által szeretett Kata, férjem, Sztoján, valamint jómagam felkerekedtünk, hogy együtt nézzünk meg egy bizonyos Szűz Mária-ikont, amely a Colosseum közelében lévő Santa Maria Nova (Santa Francesca Romana) templomában rejtőzik. Kis zarándoklat volt ez, gyalog tettük meg az utat a Via Giuliától a Palatinus-dombra.
Az ikon nincs látható helyen, és nem is a templom, hanem a sekrestye rejti. Kata a Mária-ábrázolások tudósaként már több tanulmányt írt a témáról – a korai középkorban, a képrombolások idején Rómába menekült görög ikonfestők által a nyugati kultúrában ekképpen meghonosodott Szűzanya-ábrázolásokról.
Felmentünk a dombra, megcsodáltuk a kolostort. Mielőtt becsengettünk volna a sekrestyéshez, kialakítottuk a stratégiát, hogyan érdemes kommunikálnunk vele: a legjobb, ha bemutatom neki a két szakembert mint a nagykövetség vendégeit, akiknek most én vagyok a kísérőjük Rómában.
Egész kis színjátékot készítettünk elő: megállapodtunk, hogy senki nem szól egy szót sem, s amikor beérünk a sekrestyébe, a sekrestyésre bízzuk, hogy mondja el azt, amit ő gondol.
Erre különös okunk volt: Kata már járt itt korábban, és nem volt kellemes tapasztalata az „őrzéssel” kapcsolatban: a civil uraság tüskés modora a látogatókkal szemben, legyen az bárki, nem volt épp a helyhez illő.
A tűző napon hárman várakoztunk: Kata mélyen arcába húzta széles karimájú vászonkalapját, álcázva magát a napszemüvegét sem vette le, míg Sztoján természetesen már fedetlen fővel, én meg Katához hasonlóan az aktuális nyári kalapomban. A csengetés után végre kinyílt az ajtó.
A szigorú tekintetű civil uraságnak bemutattam a látogatókat, s felfedtem, hogy a magyar konzul vagyok, aki a vendégeit kíséri, s azt a bizonyos Mária-ikont szeretnénk megtekinteni, ami számunkra fontos lenne, de nem fényképezünk, és ígértem, nem is maradunk sokáig.
Nem állítom, hogy mindettől különösebben megenyhült volna, szúrós tekintettel, kénytelen-kelletlen betessékelt minket a folyosóra, és őt követve beléphettünk a sekrestyébe.
Az ikon a fal mellett letakart bútoron állt, a falnak támasztva. Hihetetlen. Nem, ez nem másolat volt, hanem a eredeti: a 7. századból. Lélegzet-visszafojtva csodáltuk a kisdedet karjában tartó Szűzanya tekintetét, szinte éreztük felsejlő mosolyát.
Lelkesedésünket ügyesen igyekeztünk palástolni, ám ekkor Kata valamit suttogott Sztojánnak. És a hangra felfigyelt a mogorva úr. Mintegy elterelvén a figyelmét Katáról, óvatosan kérdeztem tőle, tervezik-e a kép restaurálását a közeljövőben. Gyanakodva nézett rám, s mindössze egy vállrándítás volt a válasz.
Rövidesen éreztük, hogy sűrű a levegő körülöttünk. Mivel más látnivaló itt amúgy sem volt, Kata felénk fordult, intett, és megindultunk a kijárat felé.
Előre engedve „vendégeimet”, megköszöntem a sekrestyésnek szíves türelmét.
Kata és Sztoján már kiléptek az ajtón, amikor a morcos úr odaszólt nekem: „A kalapja alatt is felismertem ezt a hölgyet, járt már itt nálunk.” Csak annyit mondtam erre, hogy lehetséges, bár nem ismerhetem a vendégeim korábbi úti céljait, én először vagyok velük ezen a helyszínen.
Kata már odakint mesélte el, hogy a sekrestyés olyannyira visszautasító volt az előző években, hogy még szóváltás is keletkezett közöttük, alig akarta beengedni az ikonhoz. És lám, a felejthetetlen hangja most leleplezte Katát, hiába kalap, napszemüveg.
Kimondhatatlanul boldogok voltunk, és hálásan köszöntük Katának, hogy láthattuk ezt a különleges görög ikont. Nélküle bizonyára nem tudhattunk volna erről a kincsről. Ajándék volt ez nekünk.
Később még hosszasan elszórakoztunk azon, hogy elképzeltük: a morcos úr az ebédre kötelező fogásként feltálalt pasta asciutta közben is azon töri a fejét, tulajdonképp miért kellett idejönnie ennek a három embernek, hiszen annyi látnivaló van még Rómában. Szegény.
Epilógus: Sztoján 2002-ben Rómában bevégezte földi életét, konzuli szolgálatom félidejében. Amikor halálának 10. évfordulójára emlékkötetet szerkesztettem, Kata ezt a tanulmányát ajánlotta fel a könyvbe: A görög művészet néhány korai római alkotásáról Vujicsics Sztoján emlékére, felidézve római találkozásainkat (rec. ITI, 2012). Az illusztrációk között természetesen ott található a Rómában 2000 nyarán együtt megtekintett ikon.
Szerző: Vujicsics Marietta
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. november 30-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
