Min nevet a székely? Általában egy másik székelyen, egyidejűleg pedig önmagán is. Ezt használja ki Radu Afrim immáron negyedik sepsiszentgyörgyi előadásában is: a Kommuna – székely öko-románc gyorstüzelőként lövelli felénk poénjait, amelyek lokalitásukkal célba is találnak a Tamási Áron Színház közönségénél.
A darabot Afrim írta és rendezte (akinek mára már védjegyévé vált a térségben lakók cifra színpadra helyezése), így a tájegység kifigurázása szemérmetlenül csapódhatott le egy bő három órás, behatárolatlan fokos párlattá. A színészek emberfeletti erőbevetéssel dolgozzák végig ezt az időt, játékukban a fáradtság halvány jelét sem mutatják, miközben hihetetlenül kreálják meg karaktereiket, különböző formanyelveket használva. Játékmódjukban nincsen egység, ami rádolgozik viszonyaikra, hiszen a cselekmény alatt is, csak bizonyos ideig tudnak egy egészként működni a szereplők, majd hamar szét is esnek. Az idilljük groteszk, szúrja az ember oldalát a közösség furcsasága, elgondolhatjuk: vajon a mi közösségeink is ennyire egyebugyán megalkotottak?
A történet, amiben ezek a figurák megjelennek, könnyen értelmezhető, ennek következtében viszont dramaturgiailag kissé egyszerű. Ellenben széles skálán elhelyezkedő témákat említ, kifejezetten modern jelenségeket is, keményen, csattanósan. Mélyre azonban nem merül bennük. A merészen kortárs, elhintett, de fajsúlyos kérdések beemelése kissé a jelenkor román színházi stílusát idézi, ami egyáltalán nem csoda a rendező-szerző nemzetiségét tekintve. Ez a kizárólag erdélyi magyar színházat ismerő nézőnek furcsa lehet, hiszen a drog, erős szexualitás, zöld aktivizmus témák más minőségben érik el a színpadot, ha egyáltalán odakerülnek. Legalábbis Szentgyörgyön.
A felvetett témák bőségének jelentős része szorosan egybefűződik a karakterekkel, mivel azok sztereotipikus jellegűek. Egy talpas, szőrös, dörmögő medvével is van dolgunk az előadás alatt, Rudi személyében. Valóban, néhány helyen ennyire vehemensen konkrét a székely társalgási sztereotipikus kérdés és a karakteralkotás összefüggése. Ezzel pedig vigyázni érdemes, hogy az oldal szalonnával felérő alkotásból akarva-akaratlanul ne váljék lerágott csont. Csak a székelyes panaszkodás kedvéért, ettől függetlenül begörnyedve fogtam én is hasamat a beszámíthatatlan ütemben bombázó csattanóktól.
Egyszerre kapunk tehát újat és régit: vannak itt szakállas, vagy frissen borotvált poénok, előző Afrim rendezésekből érkező karakterek és karakter rekonstrukciók, medve, szellem, erdő… De semmiképpen sem hotelkomplexum.
Manţia Lilla, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum diákja
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
