Ladislav Kamenický szlovák pénzügyminiszter hivatalos Facebook-oldalán megjelent bejegyzés figyelmeztető címkét kapott a közösségi oldaltól. A Meta rendszere szerint a posztból „hiányzik a kontextus”, holott a platform elvileg nem ellenőrzi a politikusok által közzétett tartalmakat. Az esetet a Marker.sk portál tárta fel egy olvasói bejelentés alapján.
A kifogásolt bejegyzést még 2025. szeptember 21-én tette közzé a tárcavezető. Ebben egy olyan grafikát osztott meg, amely a korábbi kormányfő, Ódor Lajos által javasolt konszolidációs intézkedéseket sorolta fel. A miniszter ezeket a lépéseket a Progresszív Szlovákia (PS) „Nagy Bumm” elnevezésű programjával hozta összefüggésbe.
A poszt rendkívül népszerű volt, közel négyezer reakciót és kétezer megosztást generált. A média is felfigyelt rá, bár akkor még főleg a miniszter írásmódját és a „Caps Lock” túlzott használatát kritizálták. Most azonban a tartalom hitelessége került terítékre.
Hogyan kaphatott büntetést egy politikus?
A Meta szabályzata szerint a politikusok bejegyzései mentesülnek a közvetlen tényellenőrzés alól. Ez a védelem azonban megszűnik, ha a tartalmat független ellenőrök már cáfolták más forrásból. Ebben az esetben egy technikai kerülőúton keresztül érte utol a szigor a minisztert.
A Demagog.sk, amely a Facebook hivatalos szlovákiai tényellenőrző partnere, nem közvetlenül Kamenický posztját vizsgálta. Egy másik felhasználó, az „M. T.” nevű oldal osztotta meg ugyanezt a képet november elején. A tényellenőrök ezt a másolatot minősítették félrevezetőnek.
Veronika Frankovská, a Demagóg képviselője szerint az algoritmus ezután automatikusan megkereste a hasonló tartalmakat a hálózaton. Így a rendszer visszamenőleg a miniszter eredeti, szeptemberi bejegyzésére is rátette a figyelmeztetést. A jelzés szerint a poszt „hasonlít olyan bejegyzésekhez, amelyeket tényellenőrök már ellenőriztek”.
Mi volt a gond a tartalommal?
A tényellenőrök két okból találták problémásnak a grafikát. Egyrészt a felsorolt intézkedések nem a PS 2025-ös stratégiai dokumentumából származtak, hanem a pénzügyminisztérium egy korábbi szakmai anyagából. Másrészt nem egy kész tervről volt szó, hanem egy széleskörű, száz elemből álló javaslatcsomagról.
Ebből a menüből a kormány szabadon válogathatott volna a politikai preferenciái alapján. Ez az eset precedenst teremthet: ha egy politikus posztját civilek átveszik, és azt a tényellenőrök hamisnak ítélik, a szankciók visszahathatnak az eredeti szerzőre is.
Visszatér a cenzúra, épp a magyar választás előtt
Több fontos dolgot érdemes kiemelni. A Metával együttműködő fact-checkerek mind a progresszív erőtérhez bekötött figurák. A Demagog.sk rendkívül buzgón tárja fel a PS politikai ellenfeleinek nyilatkozataiban megbúvó ellentmondásokat. Közben a Denník N felét birtokló, és a PS-t is anyagilag támogató ESET-től kap támogatást, valamint az Európai Uniótól, együttműködik az ellenzéki Aktuality.sk-val és ingyen kap fotókat a Denník N-től.
Minden jel szerint megtalálták a kiskaput a fact-checkerek, hogy az éterben folyó politikai harcot a progresszívek javára billentsék. Ez visszahozza a Trump előtt időszak legsötétebb cenzúra-időszakát. Ráadásul ez a cenzúra nem feltétlenül célirányos, nem mindig a „hamisnak” ítélt posztokat célozza, hanem gyakran egész narratívákat épít fel.
A Körkép.sk 2025 áprilisában a SITA-hírügynökségtől jogszerűen vásárolt képeket tett közzé Ferenc-pápa temetéséről, mindenfajta módosítás nélkül. Csakhogy időközben a Trump-ellenes amerikai sajtó elindított egy politikai hadjáratot Trump amerikai elnök ellen, amely olyan „fajsúlyos” ügy miatt indult hogy Trumpnak nem volt elég sötét az öltönye a temetésen.
E narratíva védelmében a fact-checkerek minden olyan posztot, ahol nem volt elég hangsúlyos Trump zakójának „világossága”, letiltották, az oldalt pedig lejjebb sorolták a láthatóságban. Így jártunk mi is. Hosszú nyomozás után sikerült csak kideríteni, hogy melyik fact-checker csoportnál tudunk reklamálni, mert a facebook reklamációra nem is adott lehetőséget. Ez példa azért érdekes, mert nem egyszerűen egy poszt valóságtartalmát vizsgálta, hanem egy progresszív narratíva erősítése érdekében szőnyegbombázás-szerűen támadta a hírfolyamokat és büntetett minden olyan posztot, ami kicsit is eltért a választott narratívától. A Körkép.sk érintett posztja csak hónapokkal később állt helyre.
Költői kérdés: vajon milyen hatása lesz a cenzúra felpörgésének a magyar választásra..?
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA, módosítás: körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


