Jó hírekről számoltak be a szakemberek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ kórházi fertőzésekről szóló sajtótájékoztatóján.
Nyilvánosságra kerültek a kórházi fertőzésekről szóló 2024-es hazai adatok. Ezek száma tavaly részben stagnált, részben csökkent – a véráramot érintő fertőzéseknél tapasztaltak minimális, 2,5 százalékos csökkenést, ráadásul a vizsgálatok 13 százalékos növekedése mellett, vagyis jóval nagyobb mértékű a csökkenés.
Surján Orsolya, az NNGYK országos tisztifőorvosa elmondta: a kórház veszélyes üzem, ahol belső és külső tényezők is okozhatnak fertőzéseket. Nagy rizikót az eszközök, kifejezetten a katéterek jelentenek. Az antibiotikum-rezisztencia is nagy kihívás a kórházak számára, ugyanis egyre több olyan kórokozó van, amelyik ellenáll az antibiotikumos kezeléseknek. Kiderült az is, hogy
a magas betegforgalmú intézményekben történik a kórházi fertőzések kétharmada,
illetve hogy nagy javulás tapasztalható, amióta a kormányhivatalok az NNGYK kérésére kéthetente járnak ellenőrizni a kórházakat.
Szondi Zita, az Országos Kórházi Főigazgatóság egészségügyi ellátórendszerért felelős főigazgató-helyettese elmondta: elméleti-módszertani tudással segítik a kórházakat, lokális és személyre szabott betegbiztonságra van szükség, ennek mikéntjét a kórházak maguk dolgozzák ki. A módszertanok aktualizálása fontos, de a folyamatot kicsit nehezíti a gyorsan változó környezet. Mint elhangzott, 2024-ben 2,5 millió fekvőbeteg-ellátási és 60 millió járóbeteg-ellátási esemény történt az országban. Úgy látja, a fertőzések száma csökkenthető, ha lehetőség szerint megpróbálják a betegeket a járóbeteg-ellátás vagy az egynapos ellátás felé terelni.
Kopcsóné Németh Irén, a Honvédkórház kórházhigiénikusa arról számolt be, hogy a pandémia megakasztotta a javuló folyamatot.
A kórházi fertőzések egyharmada behurcolt fertőzés, és egyharmadukat kapják meg a betegek kifejezetten a kórházi kezelésekkel összefüggésben.
A Honvédkórházban szigorúan veszik az eljárásrend betartását, ezért a behurcolt esetek után második eset (amikor valaki továbbadja a bevitt kórokozót a kórházban és újabb megbetegedés történik) csak nagyon ritkán alakult ki az intézményben.
Arra az újságírói kérdésre, hogy hol regisztrálták a legtöbb kórházi fertőzést, nem adtak a résztvevők konkrét választ, se pozitív, se negatív viszonylatban nem emeltek ki egyetlen intézményt sem. Mint mondták, a kilengő esetszámokat figyelemmel kísérik és megpróbálják felkutatni, hogy mi okozza ezeket.
Szóba került az is, hogy országos szinten vannak olyan intézmények – főleg a kisebb kórházak –, ahol nincs megfelelő számú infektológus. Surján Orsolya szerint ha a minimális feltételek nem állnak fenn, akkor a hatóságok azonnal intézkednek helyettesítésről, de erre 2024-ben nem volt szükség. Megjegyezte: a legjobb személyi feltételek a centrumkórházakban vannak.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


