Molesztálta kilencéves nevelt lányát

Molesztálta kilencéves nevelt lányát

Miután meghalt a kislány édesanyja, a férfi szörnyűséget tett. 13 és fél év fegyházat kapott első fokon.

Kilencéves nevelt lányát molesztáló férfi 13 és fél éves fegyházbüntetésének helybenhagyását indítványozta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség – közölte Lajkó Szilvia szóvivő.

A középkorú férfi az élettársával közösen nevelte annak gyermekét, de a kislány édesanyja 2023 márciusában elhunyt. A Kecskeméti Törvényszék elsőfokú ítélete szerint néhány héttel később egyik este a kislány bement a férfi szobájába, és megkérte arra, hogy aludjon mellette, mert hiányzik neki az anyukája. Miközben egymás mellett feküdtek az ágyon,

Hírdetés

a férfi a nevelt lánya ruhája alá nyúlt, simogatni kezdte őt, majd a gyermek akarata ellenére szexuális cselekményt végzett vele.

Az elsőfokú bíróság a férfit szexuális erőszak bűntette miatt 13 és fél éves fegyházbüntetéssel sújtotta, kizárva őt a feltételes szabadság lehetőségéből, valamint végleges hatállyal eltiltotta minden olyan tevékenységtől, amely kiskorúakhoz köthető.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, ellene a férfi és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú ítélet megalapozott, az elkövető cselekményének minősítése törvényes és a kiszabott büntetés is arányos. Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla dönt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »