Usakov: Trump és Putyin a közeljövőben találkozhatnak

Usakov: Trump és Putyin a közeljövőben találkozhatnak

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különleges megbízottja, a Kremlben tartott legutóbbi találkozójuk során az ukrajnai háború elvi megállapodásokon alapuló békés lezárásáról tárgyaltak, amelyeket Putyin Trumppal az augusztusi alaszkai csúcstalálkozójukon ért el. Erről Dmitrij Usakov, az orosz elnök tanácsadója számolt be pénteken a TASS ügynökség szerint. Elmondása szerint Trump és Putyin a közeljövőben ismét találkozhatnak – tájékoztat a TASR.

Witkoff idén hatodik alkalommal találkozott Putyinnal Moszkvában, kedden. Ez volt az első alkalom, hogy egy ilyen találkozón részt vett Trump veje, Jared Kushner is. Usakov a körülbelül ötórás tárgyalás után azt mondta, hogy a felek egyelőre nem értek el kompromisszumot, de hangsúlyozta, hogy a béketerv néhány pontja elfogadhatatlan Oroszország számára.

Az eredeti 28 pontos amerikai béketervet, amely szakértők és a média szerint Moszkva követelései felé hajlott, az amerikai és ukrán képviselők a genfi találkozójukon módosították.

Putyin tanácsadója pénteken a Zvezda csatornának nyilatkozva azt mondta, hogy a kulcsfontosságú tárgyalásokon, amelyekben a Kreml feje is részt vett, előrelépés történt, és Oroszország készen áll a további együttműködésre az USA-val az ukrajnai konfliktus megoldása érdekében. A tanácsadó azzal vádolta Európát, hogy folyamatosan olyan követeléseket terjeszt elő, amelyek elfogadhatatlanok Moszkva számára, és nem segítik elő a háború befejezését.

Hírdetés

Usakov szerint az orosz és az amerikai elnök találkozója a belátható jövőben megtörténhet, azonban egyelőre nincs tervben újabb telefonbeszélgetés vagy újabb találkozó Witkoff-fal. Oroszország jelenleg az USA válaszára vár a Putyin és Trump megbízottja közötti keddi beszélgetések után – tette hozzá Usakov.

Az USA és Oroszország vezetői utoljára augusztus 15-én találkoztak személyesen az alaszkai Elmendorf–Richardson katonai bázison, Anchorage városában. A csúcstalálkozó ukrajnai tűzszünetre vonatkozó megállapodás vagy konkrét kötelezettségvállalások nélkül zárult, de Trump és Putyin is „előrelépésről” beszélt.

Teraz.sk

Nyitókép forrása: Andrew Caballero-Reynolds/AFP via Getty Images


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »