„Dorelek” országa

„Dorelek” országa

Az egy adott határig elfogadható emberi tévedés lehetőségét is szem előtt tartva, a helyzetet – az elmúlt napok nyilatkozatháborúját is figyelembe véve – az inkompetencia, hanyagság, nemtörődömség, felelőtlenség jól ismert bűze lengi körül. A hosszú éveken keresztül alaposan kitenyésztett és gonddal dédelgetett sógorság-komaság, nepotizmus, kizárólag politikai lojalitáson alapuló tisztségosztogatások szörnyszülöttje is felsejlik a háttérben. Csak e két „körülmény” már elegendő ahhoz, hogy aggodalomra sarkalljon bárkit, aki ebben az országban él, hiszen semmilyen biztosíték nincs arra, hogy legközelebb nem történik hasonló vagy még súlyosabb gond a közvetlen környeze­tünkben.

Azon talán már csodálkozni sem érdemes, hogy jóformán alig ütött be a baj, máris elkezdődött a bűnbakkeresés, az egymásra mutogatás. Egyesek nem kevesebbet, mint a környezetvédelmi miniszter fejét követelték, miközben elég gyorsan kiderült, maguknak a bírálóknak sem feltétlenül ajánlott tűző napon fedetlen fővel sétálniuk, merthogy bizony könnyen a nyakukra olvadhat a vaj. Az adok-kapokból ugyanis egy dolog egyértelművé vált: olyan felelős beosztásban lévők követhettek el szarvashibákat, akik nem a rátermettségük okán nyerték el a székeiket, sokkal inkább a fent említett szörnyszülött helyi leképezései ők. A gond csupán az, hogy olyan beosztásokról, tisztségekről van szó, melyeknek betöltői döntéseikkel tömegek életét befolyásolják, tévedéseikkel, mulasztásaikkal közép- és hosszú távon is kiható katasztrófákat, tragédiákat idézhetnek elő.

Hírdetés

Hogy mi a teendő? Legfontosabb kétségkívül a két megye lakói nyakába szakadt nyomorúság mihamarabbi elhárítása, ám a jövőre nézve legalább ennyire jelentős lenne, hogy a sorscsapásért okolhatókat felelősségre vonják, és az illetők viseljék a következményeket. És ne úgy, mint például a parajdi bányakatasztrófa esetében láthattuk. Több mint ideje lenne nekilátni a nagytakarításnak, megszabadulni a román köznyelvben csak Dorelként emlegetett alkalmatlan, felelőtlen, kapcsolati, befolyási alapon tisztségekbe kerültektől. Amíg ugyanis ez nem történik meg, csupán idő kérdése továbbra is a következő katasztrófa, tragédia.

 

Fotó: Facebook / IGSU – Inspectoratul General pentru Situatii de Urgenta, Romania


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »