Dráguló autók, zuhanó dízelek – így alakult idén a szlovákiai autópiac

Dráguló autók, zuhanó dízelek – így alakult idén a szlovákiai autópiac

A szlovákiai autópiac az év első tíz hónapjában 6,1 százalékos visszaesést produkált az új személyautók regisztrációját illetően. A gyengülés mögött főként a növekvő árak és a bizonytalan gazdasági helyzet áll. A piacot továbbra is a Škoda uralja: nemcsak az új, hanem az importált és ellenőrzött használt járművek között is vezet.

A legnagyobb átrendeződés az alternatív hajtásoknál történt. Az elektromos autók eladásai közel 78 százalékkal nőttek, miközben a dízelek 15, a benzinesek pedig 12 százalékot estek. Az importban is erősödik az elektromobilitás: októberben a tisztán elektromos modellek már az összes behozatal 11 százalékát adták, élükön a Teslával.

A használt autók terén a tendencia óvatosságra int: a behozott járművek 23 százaléka korábban sérült volt, 12,5 százaléknál pedig kilométeróra-manipulációt tártak fel. A Škoda-modellek – Octavia, Fabia, Superb – továbbra is a legkeresettebbek az ellenőrzéseknél.

Hírdetés

A lopási statisztikák szerint főként a középkategóriás autók tűnnek el, ezek adják a hazai autópark gerincét. Jelenleg több mint 19 ezer jármű üzemszüneten van, és 1800 fölött jár a körözött autók száma.

SITA

Nyitókép forrása: SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »