2025. december 3-án az Általános Egészségbiztosító a délutáni órákban nagy örömet szerzett a kisgyerekeknek. Szlovákia legnagyobb egészségbiztosítójának komáromi kirendeltsége a helyi alapiskolákkal karöltve szervezte meg a „Mikulás az Általános Bizti-vel” elnevezésű rendezvényét, amelyet több mint 100 gyermek látogatott meg szüleik kíséretében, és mindegyikük egy-egy édességcsomagban részesült.
Ottjártunk alkalmával négy alapiskola kisdiákjaival találkozhattunk, ezek pedig: a Jókai Mór Alapiskola, Eötvös Utcai Alapiskola, Základná škola, Ul. pohraničná – szlovák tannyelvű alapiskola, Základná škola J. A. Komenského – szlovák tannyelvű alapiskola tanulói voltak.
A tanulók egy kedves kifestőt készítettek a Mikulás számára, aki ügyességükért, szorgalmukért, jó magaviseletükért egy nagy édességcsomaggal jutalmazta őket, amit azok meghatódottan, de nagy örömmel fogadtak.
Az Általános Egészségbiztosító fogadó – helyisége a kapott ajándékok gyermeki örömétől mosollyal és hálával telítődött meg. Az esemény megmutatta, hogy az Általános Egészségbiztosító nemcsak a biztosítottak egészségére gondol, hanem a közösségre, családokra is, és támogatja a pozitív élményszerzést a legkisebbek számára.
A Körkép kérdésére, hogy mi célból szervezték e találkozót, Mgr. Mihály Marek, a komáromi kirendeltség vezetője a következőképpen nyilatkozott:
„Célunk, hogy közel legyünk az emberekhez, és ne csak minőségi egészségügyi szolgáltatásokat nyújtsunk, hanem örömet is hozzunk”.
Az Általános Egészségbiztosító piacvezető, amely a legtöbb biztosítottal rendelkezik, és széles körű előnyöket kínál, a megelőző programoktól kezdve egészen az egészséges életmódhoz nyújtott hozzájárulásokig. Az ilyen rendezvények is bizonyítják, hogy az ÁEB több mint egy biztosító, hiszen az egész család egészségének és jólétének partnere – tette hozzá a kirendeltség vezetője.
Az ünnepség nagyon megható volt, amint a kisgyermekek félénksége pozitív értékelésük, valamint őszinte örömük kapcsán pillanatok alatt szertefoszlott.
Buday Mária
A képek a szerző felvételei, valamint egy kép a biztosító hivatalos sajtófotója
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


