Célegyenesbe ért a fővárosi közbringa-szolgáltatás, a Bubi harmadik generációja. A BKK hamarosan bejelenti az új partnert, amelynek támogatásával a mostaninál nagyobb, bővíthető, új kerékpárokból álló flotta áll majd a felhasználók rendelkezésére.
Hamarosan kiderülhet, hogy milyen keretek között és milyen partnerrel működik 2026-tól a fővárosi közbringa-szolgáltatás, a Bubi – mondta az InfoRádióban Kovács Bendegúz, a Budapesti Közlekedési Központ szóvivője, miután a Fővárosi Közgyűlés november 26-i döntése értelmében a BKK megkötheti a szerződést a közbeszerzési eljárás nyertesével. A folyamatban azt a vállalkozót keresték, amelyik üzemeltetni fogja majd a Bubi harmadik generációját.
A szerződés aláírása a hónap második felére várható, attól kezdve pedig hat hónapja van a vállalkozónak arra, hogy elindítsa a szolgáltatást. Mint a szóvivő elmondta, a BKK-nál azért fognak dolgozni, hogy ez az időszak a lehető legrövidebb ideig tartson.
A közlekedési társaság jelenlegi szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, ezért vezette be a téli Mol Bubi bérletet, amely 500 forint, és a korábbi bérletkonstrukciókkal megegyező feltételekkel vehető igénybe.
Jelenleg azon dolgoznak, hogy december 23-a után is valamilyen formában tovább működjön ez a szolgáltatás. Kovács Bendegúz kiemelte: most körülbelül 2400-2500 kerékpárral működik a rendszer, míg az új, amikor teljesen feláll, akkor 5000 kerékpárral fog működni, vagyis duplájára nő a flotta mérete. Ezek közül a járművek közül
legalább 1000 darab elektromos rásegítésű kerékpár lesz.
Elmondása szerint ez azért fontos, mert így a hegyvidéki területeket is sokkal jobban be fogják tudni vonni a kerékpáros közlekedésbe.
Fontos újításként említette még a szóvivő, hogy amikor feláll a teljes új 3.0-ás rendszer, akkor el fognak vele érni minden, legalább 30 ezer ember által használt csomópontot, így az Örs vezér terét, Kőbánya-Kispestet, Újpest városkaput, a József Attila lakótelepet, Zuglót, Őrmezőt, Angyalföldet is be fogják vonni a rendszerbe. Az lesz a cél, hogy minél szélesebb korosztály számára váljon elérhetővé a közbringa szolgáltatás.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


