December 10-én vesznek végső búcsút Pallai Péter rádióstól, dzsessz szakértőtől, az InfoRádió korábbi szerkesztőbizottsági tagjától.
Pallai Péter újságírótól, dzsessz szakértőtől december 10-én 14 óra 30 perckor vesznek végső búcsút a Farkasréti temetőben. A BBC egykori munkatársa október 28-án, 86 éves korában hunyt el.
Tiszteletére január 2-án búcsúkoncertet rendeznek a Budapest Jazz Clubban, ahol zenészbarátai közösen emlékeznek rá – közölte közösségi oldalán a Harmónia Jazzműhely Alapítvány.
Pallai Péter 13 évesen, 1951-ben talált rá a dzsesszre, amikor az be volt tiltva Magyarországon. Az 1956-os forradalom leverése után az Egyesült Királyságba távozott, ahol először építőipari segédmunkásként dolgozott, majd a londoni egyetemen közgazdasági, valamint pedagógiai posztgraduális diplomát szerzett. Hét évig egy londoni gimnáziumban tanított, 1968-tól 1996-ig a BBC Világszolgálatánál dolgozott a magyar és angol nyelvű osztályon. Az aktuálpolitikai és dokumentumműsorok szerkesztése vagy vezetése mellett heti rendszerességgel készített dzsesszműsorokat is.
A rendszerváltozás után kétlaki lett, Budapestről tudósította a BBC Magyar Adását, 1996-tól 1999-ig a BBC budapesti irodavezetője volt.
A kétezres évek elején szerkesztőbizottsági tagként segítette az InfoRádió munkáját.
Nyugdíjazása után különböző budapesti rádióknál népszerűsítette a dzsesszt, 1999 és 2015 között a Civil Rádió műsorszerkesztőjeként.
A budapesti Harmónia Jazzműhely alapítójaként nagy szerepet játszott a magyar dzsesszmuzsikusok londoni bemutatkozásának szervezésében, az angol–magyar zenei együttműködés előmozdításában. 2019-ben alapító szerkesztője volt a MagyarJazz.hu internetes portálnak. Több történelmi témájú kötet fűződik a nevéhez, társszerzője volt A jazz évszázada (2015) című könyvnek, amely alapvetően a műfaj 20. századi amerikai történetét meséli el. Szintén szerzője volt az 1956-os forradalmat feldolgozó A szabadság hullámhosszán és a Némi demokráciától a népi demokráciáig című könyvnek. 2014-ben megkapta a Pernye András-díjat, amelyet fotóművészeti, kritikai, újságírói, kiadói, koncertszervezői és egyéb, a dzsesszélet érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismeréséért ítél oda a Magyar Jazz Szövetség. 2022-ben Aranytoll Életmű-díjat kapott a MÚOSZ-tól. Az egyik kezdeményezője volt a nemzetközi dzsessznap magyarországi megrendezésének.
Pallai Péter 2019-ben volt az InfoRádió Aréna című műsorának vendége, ahol Sárközi Mátyással együtt idézte fel a BBC magyar adásánál közösen töltött éveket.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


