Donald Trump bejelentette: Nagyszabású katonai akció indul több ország területén

Donald Trump amerikai elnök kedd este bejelentette, hogy az Egyesült Államok hadserege kiterjeszti a drogkartellek elleni küzdelmet, és hamarosan szárazföldi katonai műveleteket indít Dél-Amerikában. Az elnök közlése szerint a fellépés nem korlátozódik csupán Venezuelára; minden olyan ország érintett lehet, amely területet biztosít a kábítószer-csempész bűnszervezetek számára.

A bejelentés indoklása szerint az amerikai haditengerészet sikeres tengeri blokádja miatt a kartellek megváltoztatták útvonalaikat, és egyre inkább a szárazföldre szorultak. „A szárazföld egyszerűbb, nagyon hamar meg fogunk indulni” – fogalmazott Trump, hangsúlyozva, hogy a műveletek célja a „méreg” Egyesült Államokba jutásának megállítása. A washingtoni adminisztráció korábban terrorszervezetnek és „jogellenes harcosnak” minősítette a Nicolás Maduro venezuelai elnökhöz köthető „Napok Kartelljét” (Cartel de los Soles), ami jogi alapot teremtett a hadsereg közvetlen bevetésére.

Hírdetés

A bejelentés jelentős eszkalációt jelez az amerikai külpolitikában, amely a tengeri ellenőrzésről a szuverén államok területén végrehajtott potenciális szárazföldi beavatkozásokra vált. Elemzők szerint a lépés komoly diplomáciai és katonai feszültséget eredményezhet a latin-amerikai régióban.

Portfolio.hu, Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Alex Brandon


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »