Közel ötszáz résztvevővel zajlott a Kárpát-medencei Pedagógiai Konferencia Szarvason

Közel ötszáz résztvevővel zajlott a Kárpát-medencei Pedagógiai Konferencia Szarvason

November 25–26-án immár hetedik alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei Pedagógiai Konferenciát és Módszertani Napokat a Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorlóintézménye, Pedagógiai Kara és az Oktatási Hivatal Békéscsabai Pedagógiai Oktatási Központja közös szervezésében, az Energiaügyi Minisztérium támogatásával.

A VII. Kárpát-medencei Pedagógiai Konferencia és Módszertani napokon külhoni és Békés vármegyei pedagógusok és egyetemi hallgatók vettek részt.

A hibrid módon megrendezett szakmai program két napján több mint kétszáz fő jelenléti résztvevővel és közel kettőszázötven online bekapcsolódó érdeklődő pedagógussal és egyetemi hallgatóval került megvalósításra. A program fővédnökei voltak Dux László egyetemi tanár, a Gál Ferenc Egyetem rektora, valamint Hodálik Pál, Szarvas város polgármestere, akik személyesen nyitották meg a konferenciát, és köszöntötték a Kárpát-medencei pedagógus közösségeket, hallgatóikat.

A program előestéjén Kelemen Lajos pszichológus tartott nagy sikerű tudományt népszerűsítő előadást, amely a teltházas programon az okoseszközök használatának személyiségfejlődésre gyakorolt hatását mutatta be.

Bíró Gyula főigazgató, docens, a gyermeknevelési és módszertani tanszék oktatója, a két nap házigazdája és a konferencia levezető elnöke hangsúlyozta, hogy a jubileumi tudományünnep programsorozatában a Gál Ferenc Egyetem minden felsőoktatási intézménye olyan programokat, szakmai aktivitásokat szervez, amely méltó a Magyar Tudományos Akadémia „kétszáz év a tudás és társadalom szolgálatában” üzenetéhez.

A Cervinus Teátrum kiváló művészeinek megnyitó műsorát követően Dux László egyetemi tanár, a Gál Ferenc Egyetem közössége nevében köszöntötte a konferencia résztvevőit, és mindenki figyelmébe ajánlotta, hogy egy másik évfordulót is megélhetnek ebben a szakmai közösségben és minőségben: Klebelsberg Kunó egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter születésének 150 éves évfordulóját. Olyan gazdagságú „hagyaték” ez, amely a polgári Magyarország megteremtésében és a művelődés minden szegmensére kihatva az óvodától az egyetemekig meghatározza szakmai létezésünket Kárpát-medence-szerte. Olyan arcél, aki egyaránt meghatározta a köznevelés és felsőoktatás ügyét, éppúgy, mint a tudománypolitika területét. Az egyetem rektora személyes „kapcsolatát” is megemlítette, hiszen abban a laborban dolgozhat és vezethet, amelyet Klebelsberg Kunó épített, és Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudós laborja is volt egyben.

Hírdetés

Hodálik Pál, Szarvas város polgármestere is köszöntötte a szervezőket, a résztvevőket, és hangsúlyozta a Szarvason folyó felsőoktatási intézmények szerepét a város életében, a konferencia súlyát, Kárpát-medencei kivetülését és misszióvállalását. Különösen hitelesek voltak ezek a szavak a történelmi Magyarország mértani közepének polgármestereként és gyakorló – a kihívásokat ismerő – pedagógusként egyaránt.

Az autizmus, figyelemzavar és hiperaktivitás a pszichológus szemével címmel tartott nyitó előadást Kelemen Lajos pszichológus, majd a bemutató óvodai foglalkozások és iskolai órákat követően Kós Nóra klinikai szakpszichológus, a GFE PK gyermeknevelési és módszertani tanszék egyetemi docense Bánatkő – különleges bánásmódot igénylő gyermekek élete a mindennapokban, és Lestyán Erzsébet tanszékvezető, a GFE PK gyermeknevelési és módszertani tanszék egyetemi docense, Kincs a tehetség – amivel élni kell című előadása került megtartásra. A kiváló előadók, kiváló témaválasztással hozták közelebb a különleges bánásmódot igénylő gyermekek pedagógiáját és pszichológiáját, hasznos információkat és segítséget nyújtva a terület értő vizsgálatához a gyakorlati szakemberek számára.

Bíró Gyula köszönetet mondott az előadók mellett Katona Krisztina dékán asszonynak is, mint a program partnerintézménye vezetőjének, főiskolai tanárnak, hogy Szarvason közös erővel olyat tudnak tenni, ami valódi társadalmi szolgálat egy modern, értékközpontú pedagógusképzés érdekében.

Három óvodai foglalkozásba tekinthettek be a konferencia részvevői Rohony-Szedljak Mária munkaközösség-vezető, szakvezető óvodapedagógus, Szántó Mária szakvezető óvodapedagógus és Gyekiczki István Győzőné nyugdíjas szakvezető óvodapedagógus irányításával. Öt iskolai bemutatóórát látogathattak a program résztvevői Roszik Melinda szakvezető tanító, Komlósné Szirom Anita munkaközösség-vezető, szakvezető tanító, Aszódi Márta szakvezető tanító, Kugyela Tímea vezetőtanár, és Stafira-Lovas Ilona munkaközösség-vezető, vezetőtanár irányításával. Az ezt követő workshopok segítették a horizontális tudásmegosztást és szakmai hálózatosodást, a magyar-magyar kapcsolatok erősítését, és a szakmai módszertani „frissülést”.

Forrás és fotó: Sz.Zs./Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »