A legjobb fél évét zárta a keleti kispályás bajnokság Elek Zoltán2025. 12. 01., h – 14:43
Újoncként a táblázat első helyén telel Tiszacsernyő csapata a bodrogközi és Ung-vidéki kispályás amatőr labdarúgó-bajnokságban.
A bodrogközi együttes veretlenül zárta az őszi idényt, hat ponttal megelőzve az abaraiakat, héttel pedig a leleszieket. A tiszacsernyőiek már az utolsó előtti fordulóban bebiztosították elsőségüket, miután Dobrát verték idegenben 8:2-re.
Izgalmas lesz a tavasz
„Szervezői szemmel úgy gondolom, hogy a legjobb fél évet zárta a bajnokság.
Mostanra mindenki számára világossá váltak a szabályok, és minden csapat tudatosította, mi is a bajnokság célja: a közösségépítés, barátságok szerzése és a tisztes helytállás.
Számomra ez nagy örömet jelent, és bízom benne, hogy a tavasz is ebben a szellemben fog folytatódni – értékelt lapunknak a bajnokságot menedzselő perbenyiki Demko Dominik. – Az őszt egyértelműen Tiszacsernyő dominálta, amihez gratulálok nekik. Viszont a mögöttük lévő csapatok nagyon szorosan állnak egymás után. Ez érdekes versenyhelyzetet jelent majd a tavaszra nézve.”
Demko elmondta, elégedett saját csapata teljesítményével. „A tavalyi bajnoki cím után az ellenfelek jobban felkészültek ránk, ami az eredményeinken is megmutatkozott. Örülök, hogy a csapatunk egyben maradt és mindenki jó kedvvel jön focizni hétről hétre. Számomra a legfontosabb az, hogy ezt a társaságot egyben tartsuk, ameddig csak lehet. Most hosszabb pihenőre vonulunk, viszont heti egy alkalommal azért majd találkozunk a pályán.”
Sportszerű légkörben
„Végre elmondhatjuk, hogy konfliktusmentesen zajlottak az események, a foci került előtérbe!
A szokásos, települések közötti rivalizálás ezúttal nem jelentett nagyobb ellentéteket. Ehhez külön gratulálok a csapatok vezetőinek is!
Remélem, a folytatásban is hasonló lesz a légkör: a barátság és a közösség építésének szellemében – nyilatkozta az Új Szónak Lipán Zsolt társszervező, egyúttal a szentmáriaiak csapatvezetője. – Szerettük volna a 3–4. helyet elcsípni. Ez sajnos nem sikerült, mivel az utolsó két-három mérkőzést kisebb sérülésekkel bajlódó játékosokkal kellett, hogy lejátsszuk. Az 5. helyezés azért még reménnyel kecsegtet egy dobogós helyezéshez a szezon végén. Erre megvan az esélyünk, jól összekovácsolódott társasággá váltunk.
Mindenki szívvel-lélekkel küzdött a pályán, a dicséretet mindenki megérdemli.
Ha mégis ki kellene emelnem valakit, az kapusunk, Takács Gábor és házi gókirályunk, Gergely Richard.”
A bajnokság góllövőlistáját a tiszacsernyői Orosz Gergő vezeti 14 találattal, őt az egyaránt 12-12 gólig jutott Dobos Marcel (Abara) és Priám Péter (Lelesz) követi.
Érdekes
Az állás:
1. Tiszacsernyő 22 pont
2. Abara 16
3. Lelesz 15
4. Perbenyik 12
5. Szentmária 11
6. Zétény 11
7. Pólyán 11
8. Dobra 7
9. Bacska 3.
BODROGKÖZI ÉS UNG-VIDÉKI KISPÁLYÁS AMATŐR BAJNOKSÁG Kapcsolódó cikkünk Perbenyik |
Bajnoki címet ünnepelhetett Perbenyik amatőr kispályás labdarúgócsapata. A bodrogköziek a második alkalommal kiírt bodrogközi és Ung-vidéki kispályás amatőr bajnokságban vitézkedtek.
Izgalmas mérkőzések és nagyszerű teljesítmények jellemezték a fordulókat, amelyek során a térség számos településének csapata mérte össze tudását. A bajnoki címért folyó harc egészen az utolsó pillanatig nyitott volt, ugyanis a perbenyikieken kívül még két csapatnak, Abarának és Lelesznek is volt esélye a végső győzelemre. Az utolsó fordulóban azonban mind a három csapat megszerezte a három pontot (a lelesziek játék nélkül).
Végül Perbenyik és Abara is hozta a maximális pontszámot, amivel két ponttal megelőzték a leleszieket.
Egyforma pontszám esetén először az egymás elleni párharcokat vettük számításba, de, mivel gólarányban ez is egyformán alakult (Abara–Perbenyik 1:2, Perbenyik–Abara 4:5), így a bajnokság befejezésével kialakult gólkülönbség döntött, ami nekünk volt jobb
– nyilatkozta lapunknak a perbenyiki csapat vezetője és egyben a bajnokságot is menedzselő Demko Dominik.
Fantasztikus érzés, hogy csapatunk idén megszerezte a bajnoki címet. Tavaly a lelesziek, az abaraiak és a zétényiek mögött a negyedik helyen végeztünk. Ez a győzelem a kitartó munkánk és az egységes csapatszellemünk eredménye. Minden játékosomra büszke vagyok, nagyot küzdöttek, bebizonyították, hogy mire képesek
– mondta a perbenyiki csapat vezetője.
Köszönjük szurkolóinknak is a folyamatos támogatást, élmény volt előttük játszani. Gratulálok minden csapatnak a remek teljesítményhez és a sportszerű játékhoz. A magam és a vezetőség nevében gratulálok a bajnokság gólkirályának, Mádi Dávidnak (Lelesz), aki kereken 60-szor volt eredményes. De hadd említsem még meg házi gólkirályainkat is, Barilla Milán és Iván József egyformán 26-26-szor találták be az ellenfelek kapujába.”
A bajnokság társszervezője, a szentmáriai csapat vezetője, Lipán Zsolt értékelésében csapatáról is szót ejtett:
„Bár a bajnokság folyamán előfordultak nehézségek, amivel számoltunk is, színvonalas bajnokságot tudhatunk magunk mögött, amely egyebek mellett lehetőséget biztosított a csapatoknak a megmérettetésre, a közösségépítésre, a szórakozásra. A következő szezonban is elsősorban ezeket a tényezőket tartjuk szem előtt.
Ami pedig minket illet, a fiúk mindent megtettek a pályán és sokat fejlődtek a szezon során, most ennyire tellett. Remélem, a folytatásban erősebbek leszünk és előrébb végzünk.”
Mindketten reményüket fejezték ki, hogy a szeptember 7-én induló következő kiírásban új csapatok is színre lépnek majd.
Kapcsolódó cikkünk
Abarai elsőséggel zárult a II. Bodrogközi és Ung-vidéki Kispályás Amatőr Labdarúgó-bajnokság őszi idénye. Miután az utolsó forduló előtt Bély csapata visszalépett a további szerepléstől, az Ung-vidékiek egy ponttal megelőzték a bodroközi riválist, s a liga őszi bajnokaként várhatják a folytatást.
A második alkalommal kiírt seregszemléről a bajnokságot menedzselő perbenyiki Demko Dominik nyilatkozott lapunknak.
„Községünk polgármesterével, Kropuch Martinnal közösen váltottuk valóra álmunkat a bajnokság létrehozásával. Mivel az említett két régióban – főként anyagi okok miatt – nagyon sok községnek nincs labdarúgócsapata, ezért nem tudnak rendes bajnokságba benevezni. Ennek ellenére a fiatalok és a középkorosztálybeliek szeretnének valamilyen sporttevékenységet folytatni
– magyarázta Demko. – Jó ötletnek találtuk az amatőr bajnokságot, amit aztán az érdeklődő községekkel megbeszéltünk. Közösen hoztuk létre a szabályrendszert, a sorsolást, azt, hogyan jelöljük ki a játékvezetőket. Persze vannak dolgok, amelyek nem működnek még tökéletesen, de ezeken folyamatosan dolgozunk, keressük a megoldásokat. A mérkőzések műfüves vagy füves pályán zajlanak, az aktuális helyzettől függően.”
Demko szerint a magunk mögött hagyott fél szezon nehezebb volt, mint a teljes előző év, mivel most minden csapat komolyabban vette a megmérettetéseket, aminek következtében ellentétek is a felszínre kerültek. „Sajnos a bélyiek a folytatásban már nem lesznek közöttünk, annak ellenére, hogy végig a táblázat élén álltak. Az eddigiekért viszont köszönettel tartozunk és sok sikert kívánunk nekik – mondta a létszámcsökkenéssel kapcsolatban Demko.
– Összességében elégedettek lehetünk, a bajnokság élmezőnye nagyon szoros, s ennek tükrében további érdekes mérkőzéseket láthat majd a közönség. A továbbiakban is szeretnénk minőségi kikapcsolódást biztosítani számukra. A bajnoksággal kapcsolatos bármilyen tanácsot, meglátást szívesen fogadunk.”
A mérkőzéssorozat 2025. március közepén folytatódik, s a nyári vakáció előtt fog zárulni.
A bajnokság végeredménye: 1. Perbenyik 57 pont, 2. Abara 57, 3. Lelesz 55, 4. Pólyán 47, 5. Zétény 44, 6. Szentmária 39, 7. Bacska 35, 8. Mátyóc 34, 9. Dobra 28, 10. Mokcsamogyorós 24, 11. Bés 15, 12. Örös 4, 13. Bély 0.
A legeredményesebb góllövők: 1. Mádi Dávid (Lelesz) 60, 2. Pankulics Zsolt (Pólyán) 41, 3. Varga Ákos (Szentmária) 37, 4. Szaxon Zoltán (Zétény) 37, 5. Dobos Marcel (Abara) 31
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


