Advent idején ünnepi fényben ragyog Komárom belvárosa – Képekkel

Advent idején ünnepi fényben ragyog Komárom belvárosa – Képekkel

Komárom városközpontjában az elmúlt hétvégén kezdetét vette az adventi időszakhoz kapcsolódó ünnepségsor. Pénteken, a sötétedés kezdetén felkapcsolták a belváros díszkivilágítását, amely messzemenően túlszárnyalta az előző évek esztétikumát, több ezer apró fényforrással teremtve varázslatos hangulatot.

Ugyanígy pénteken, már a délutáni órákban megnyílt a karácsonyi vásár is, valamint elstartolt a már hagyományosnak tekinthető „éneklő karácsonyfa” projektje, amely harmadik éve részesíti ünnepi élményben a műsorfolyam szereplőit és a nézőközönséget. E projekt fő támogatói Kneizel Richard és Ruman Patrik, az alapötletet is ők közvetítették a városvezetés irányába, amely ott kedvező fogadtatásra talált. Az ötlet a svájci Zürichből származik.

Az „éneklő karácsonyfa” programsora a hat és fél méter magas, fenyő formájú lépcsőzetes színpadon folyik, napi fellépések sorával, ami egészen december 23-ig tart majd. Az ünnepi időszak alatt rengeteg gyermeknek biztosít fellépési lehetőséget, a komáromi iskolák, valamint a környék számos iskolái sorából, és a művészeti iskolákból. Az ilyen jellegű közösségi fellépések lehetősége a gyermek számára mindig különös élményt jelentenek.

A programot az esti órákban tovább színesítik felnőtt művészeti egyesületek és közkedvelt előadóművészek is. A sokszínű műsorfolyam lelkes műsorvezetői Gyurász Ildikó, valamint Vida Róbert, akik magyar és szlovák nyelven konferálják fel az egyes számokat.

A városközpontban folyó karácsonyi vásár is határozottan hangulatos, ahol kimondottan szép, ízléses kézműves portékák közül lehet választani. Nem hiányoznak a mézes édességek, a dió, a mák, a színes lakástextíliák, terítők, a téli öltözet kiegészítői, de a nagyon szép, divatos ezüst ékszerek sem. Mindezek mellett belengi a városközpontot a puncs, a forralt bor, a forró csoki, a kürtőskalács csábító illata is.

Amennyiben ajándékvásárlásunkat szívesen összekötnénk egy jócselekedettel, úgy érdemes betérni a főtéri Turisztikai irodába, ahol a helyi termékek mellett A mentálisan sérült felnőttek napközis gondozottjainak karácsonyi ihletésű alkotásaiból vásárolhatunk, jótékonysági alapon, magunk meghatározta összegért. Az itt kapható dísztárgyak nagyon szépek, szívvel-lékekkel készültek, az egyesület gondozói testületének segítségével, irányításával. Az ajándéktárgyakért befolyt összeget az iroda teljes összegben visszafordítja az intézmény számára, segítve annak működését.

A karácsonyi vásár színes forgatagában a regiment ember közt találkozhatunk egy mosolygós, hátán puttonyt cipelő fiatal férfival is, aki forralt borral kínálgatja a járókelőket – amit, ha kedvünk tartja, nyugodtan elfogadhatunk. A puttonyos egyébként emellett jótékonysági tombola-jegyeket árusít, amelyet minden este kisorsolnak. Ennek bevételét online szavazással kiválasztott szervezeteknek adományozzák majd.

A tombola sorsolását minden este lézershow követi, amely beragyogja az esti égboltot, így fokozva az ünnepi hangulatot.

Hírdetés

November 30-án, advent első vasárnapján természetesen elérkezett a legünnepélyesebb pillanat is, amikor a város hatalmas kültéri koszorúján meggyújtották az első gyertyát. Az ünnepi alkalomra a nyirkos, ködös időjárás ellenére nagyon sokan kilátogattak Komárom főterére.

A rendezvény moderátora Tárnok Magda, városi képviselő volt, az ő köszöntőjét követően a történelmi egyházak lelki vezetői is szóltak az egybegyűltekhez. Az egyházi méltóságok mindannyian hangsúlyozták az ünnep valódi üzenetét, amely a Krisztus-várásban nyilvánul meg, s amelyet az egymás iránti szeretetben és tiszteletben tudunk érvényre juttatni. A lelki vezetők a békesség nagyköveteiként szóltak a tömeghez és megáldották az adventi koszorút.

Az egyházi szertartást követően felvillant a kültéri koszorú első gyertyája, valamint a színpadot beborító fenyő-díszítés fényei; majd pedig a helyi nyugdíjas klub énekkara tette meghitté az ünnepi pillanatot.

A karácsonyi ünnepkör nyitórendezvényét követően a szépen díszített aranykapuban kicsik és nagyok boldogan készítgették telefonjaikkal a családi fotókat, hogy megörökítsék a szép, meghitt pillanatokat.

A főtéri Betlehemnél szinte minden kisgyermekes család elidőzött, elmélyedve a Szent Család legmeghittebb pillanatában, a jászolban fekvő kis Jézus mellett.

A színes szórakoztató programok mellett azért jó lenne, ha mindannyian találnánk időt az elmélyülésre, ha a keresztény gyökereit veszíteni kezdő Európa e kis szegletében is maradna és gyarapodna egy erős közeg, aki továbbviszi az advent valódi üzenetét, amely eredetében keresztény ünnep, évszázadok óta a Krisztus-várás ismételt átélése.

Ha vidáman forog az óriáskerék, és mi is benne ülünk, gyönyörködve a fények varázsában, az nem zárja ki, hogy magunkkal együtt embertársaink közé vigyük a születendő Istengyermek szeretetét:

Rorate coeli desuper et nubes pluant iustum!

Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, felhők, hullassátok az Igazat! Nyíljék meg a föld és teremje az Üdvözítőt, és sarjadjon vele szabadulás is. (Izajás 45, 8)

Buday Mária

A képek a szerző felvételei


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »