A hegyi beszédről tart adventi konferenciabeszédeket Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök a budapest-belvárosi Alkantarai Szent Péter-templomban (pesti ferencesek). A november 30-án megtartott első elmélkedés Atyád a rejtekben is lát téged címmel hangzott el.
Adventus Domini, azaz Úrjövet – az egyházi évnek ez az első négy hete Krisztusnak, az Úrnak eljövetelére figyelmeztet, illetve vigasztal bennünket. Ő az, aki eljön ítélni élőket és holtakat. És egyben Ő az, aki „a megtört nádszálat nem töri össze, és a pislákoló mécsbelet nem oltja ki” (Iz 42,3) – kezdte beszédét a szónok.
A hegyi beszéd szakértője, Eberhard Sokenhoff jegyzi meg, hogy Jézus korából számos államférfi, tudós, művész, filozófus arcképét ismerjük, ugyanakkor Jézusról nincs egykorú ábrázolás. Alakját szellemének, jellemének körvonalait mégis őrzik az evangéliumok.
Az evangéliumi hagyománynak szép, de nehéz, ugyanakkor szívet-lelket megindító része a hegyi beszéd, amelyet Szent Máté evangéliumának 5., 6. és 7. fejezetében olvasunk.
Ennek a három fejezetnek Szent Ágoston adott saját nevet. Máté evangéliumának ötödik fejezetében olvasható bevezetés szerint Jézus felment a hegyre, tanítványai köréje gyűltek, ő pedig tanítani kezdte őket sok mindenre. Mózes is felment a Sínai hegyre, onnan hirdette ki a törvény tanítását, most pedig Jézus új törvénye jelenik meg hallgatói számára. A hegyi beszédben adott tanítás jelentős részben feltételezi, bár több ponton kétségtelenül meg is haladja az ószövetségi törvényt. Joseph Ratzinger, XVI. Benedek pápa A Názáreti Jézus című könyvében említ egy történetet. Egy rabbi elképzeli, milyen lett volna Jézust hallgatni. Amikor felkeresi tanítóját, az megkérdezi tőle: „Na és miről beszélt? A törvényről. És mit hagyott el belőle? Semmit. És mit tett hozzá? Saját magát.”
Ez a beszéd azért őrzi különleges erővel Jézus jellemét és személyének titkát, mert megmutatja, hogyan teszi cselekvésének alapjává az Atya szeretetét, az Atyával való benső egységét. Hiba lenne, ha a hegyi beszéd mondásait csak tételes törvényként igyekeznénk megérteni. De az sem jó, ha úgy látjuk, Jézus nem hív közvetlen cselekvésre.
Jézus „úgy tanította őket, mint akinek hatalma van” (Mt 7,29). A hegyi beszéd bevezetése a nyolc boldog, a szöveg befejezése a hetedik fejezet nagyobb része. A nagyobb egységek számbavétele ebben a három fejezetben azért is fontos lehet, mert rámutat, hogyan váltakozik az eszkatológia: a végidő közvetlenségéből levezetett cselekvési szabály és a bölcsesség, vagyis az emberi, vallásos tapasztalat hagyománya és ereje.
Ha Jézus az, akit tanítványai Fiúnak ismertek meg, aki az Istenbe mint Atyába vetett bizalmat élte a végsőkig, akkor a hegyi beszéd intései valójában olyan utat jelölnek ki, amelyen az ember eljut Jézus szívéhez, az Atyával való kapcsolatához.
Jézus feltétlen radikalizmussal tanít. E beszédében is bőven találunk olyan mondásokat, amelyek kihívás elé állítanak bennünket. Kereszténynek lenni többek között azt is jelenti, hogy ezeket a kihívásokat befogadjuk a saját életünkbe.
Jézus az alamizsnára, az imádságra és a böjtre utal, s mindhárom alkalommal elhangzik egy jól ismert zárómondat: „Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz téged” (Mt 6,4).
– hangsúlyozta Martos Levente Balázs püspök. Sok értelmező azzal kezdte a mondatait, hogy természetesen mindez nem igaz a közös és nyilvános istentiszteletre. Valóban nem igaz. De vajon tudjuk-e helyesen megélni közös imádságunkat?
A görög szó tároló helyet jelent. Ez volt az a helye a háznak, ahova másnak nem volt bepillantása. Ez saját személyiségünk magvára utal. A középkori filozófia szerint az ember rationalis naturae incommunicabilis existentia, vagyis kimondhatatlan, közölhetetlen, értelmes természet. Még magamnak is titok vagyok, mondja Pál apostol, de Istennek nem. Erre számtalan ószövetségi párhuzamot is találhatunk.
Vajon ma érdemese jobban elrejtőznünk, mint más korokban? Vajon ma, amikor újra meg újra kiberbiztonságról, gyerekek internetes zaklatásáról, vagy éppen internetes csalásokról van szó, hogyan tudunk a rejtőzködő Istenre a rejtekben rátalálni, önmagunkkal és vele egyszerre találkozni? És mit jelent a nyilvánossággal helyesen élni? Aki a rejtekben rátalál önmagára és újra meg újra azonosságának forrásával, Istennel találkozik, nem tagadhatja le, hogy közös nyilvánosságunk azt tükrözi, ahogyan egyenként döntünk a mindennapi életünk minőségéről.
– mutatott rá a szónok.
Az adventi gyakorlatok azonban először is arra hívnak, hogy ennek a rejtekhelynek az értékét fedezzük fel, és hogy innen igyekezzünk újra enyhíteni azt a „fázó plakátmagányt”, amelybe gyakran önmagunkat kényszerítjük. Hogyan tudunk a bizalomnak tereket teremteni? Ki vagyok én Isten színe előtt? Mi az, amit csak és kizárólag Isten kedvéért teszek? Hol élem át, hogy Isten felkínálta nekem önmagát, hogy benne magam lehessek?
A püspök ezt követően egy történetet mesélt. Egy fiatalember egy ismerős leányzóval bújócskázott, és elbújt a kert végében. Várta, hogy rátaláljanak. Egészen estig ott volt, ám végül elfáradt, és bement a házba. Egyszer csak rádöbbent, hogy már nem keresik. E történet különbséget tesz a között, hogy valakit tisztelnek vagy szeretnek. Őt tisztelték, mert ilyen sokáig kibírta, de nem szerették, mert nem mentek utána, hogy megkeressék.
– zárta konferenciabeszédét a püspök.
Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök második beszédét nem vasárnap, hanem szombaton, december 6-án, az esti 18.30-as szentmise után tartja meg.
Fotó: Lambert Attila
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
