Gálával ünnepelték Dunaszerdahely 770 éves első említését, Rácz József vállalkozót is díjazták (FOTÓK) Kürthy Judit2025. 12. 01., h – 12:03 Dunaszerdahely |
Szombat este hat órakor díjátadókkal egybekötött megemlékezést tartottak a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban, melyet szórakoztató komolyzenei előadásokkal színesítettek a város 770 éves első írásos említésének alkalmából.
Az ünnepélyes esemény a Bertók Mátyás neve alatt jegyzett, „Az én városom, Dunaszerdahely” című film második részének előzetesével kezdődött. Majd a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar lépett színpadra Farkas Pál karnagy vezényletével, akik az est folyamán a zenei aláfestést biztosították az énekesek és táncosok számára. Később a film alkotója ünnepélyesen átnyújtotta a második részt is a város polgármesterének, Hájos Zoltánnak, melyet a közönség jövőre, a Szent György-Napokon tekinthet majd meg.
A honfoglaláskor is itt voltak
A 2025-ös év során több programmal is megemlékeztek a jeles, 770-es jubileumról. Dunaszerdahely város neve először egy 1255–1256-os összeírásban jelent meg, bár a leletek szerint már a honfoglalás idején is éltek itt elődök, osztotta meg a közönséggel Hájos Zoltán ünnepi beszédében. Kedvező fekvésnek köszönhetően a település a tatár és török idők alatt is lakott maradt, és a sikeres szerdai vásárairól vált ismertté, amelyek nyomán jelentős zsidó közösség alakult ki itt.
A fontosabb beruházások
Elmondta, hogy a szocialista politikai rendszer modernizációs törekvése folytán lebontották a régi szatócsboltokat, megszüntettek több utcát, melyek helyére lakótelepeket húztak fel, lebontották a második világháborúban találatot kapott zsinagógát és a fehér kastélyt, ugyanakkor felépítették a DAC Stadiont, a Duna Hotelt, a Pártházat, a Járási Hivatal épületét, a városi művelődési központot, a dunaszerdahelyi kórházat, öt alapiskolát, kilenc óvodát és egy bölcsődét, valamint a városi termálfürdőt.
A polgármester kiemelte, hogy a város mai arculatát a szocializmus modernizációs hulláma és Makovecz Imre építész munkássága egyaránt meghatározza: a régi épületek helyére új intézmények, lakótelepek és középületek kerültek, majd az elmúlt évtizedekben további fontos fejlesztések valósultak meg.
„E megújulás jegyében átépítették a Városházát, új köntöst kapott a Vámbéry tér, a Fő utca, a Kondé püspök utca és a Bartók Béla sétány, majd megépült a református templom, az új városi sportcsarnok, a MOL Aréna, az új buszpályaudvar, számos bevásárlóközpont, irodaház, többfunkciós épület és autószalon”
– részletezte a polgármester.
Az új templom és a közösségépítés
A rendezvényen örömteli hírként bejelentette, hogy még aznap délelőtt ünnepélyes keretek között letették az új Szent István római katolikus templom alapkövét a MOL Aréna mellett. A Szent István-védőszent templom alapköve az esztergomi bazilikából származik, melynek terveit Ambrus Csaba készítette. Megjegyezte, hogy a beruházás közösségi összefogásból valósul meg, ami egy újabb mérföldkőnek számít Dunaszerdahely történetében.
Hájos Zoltán megjegyezte, hogy bár a világ egyre inkább az önzés és a toleranciahiány felé mozdul, az egyházi közösségek, sportklubok, kulturális és civil egyesületek továbbra is valódi közösségi tereket teremtenek. Különösen fontos feladatuk, hogy a fiatalokat megszólítsák. Az önkormányzat évente több mint 750 000 euróval támogatja a városi civil szervezetek munkáját, akiknek ezúton is köszönetet mondott, ahogy minden vállalkozónak és magánszemélynek is, akik gazdagítják a város társadalmi, sport- és kulturális életét.
Az első vállalkozói díj
Idén áprilisban osztották ki a város díjait, melyen akkor az egyik díjazott, Svetozar Angst, dunaszerdahelyi allergológus nem tudott jelen lenni. Most újra elfogadta a meghívást, így ünnepélyes keretek között vette át a neki ítélt Polgármesteri emléklapot.
Idén első alkalommal adták át a Dunaszerdahely Város Vállalkozója díjat, amely olyan helyi vállalkozókat illet, akik tevékenységükkel értékteremtő és példás módon járultak hozzá a város gazdasági, társadalmi, kulturális, sport- vagy közösségi életének fejlődéséhez, és karitatív tevékenységet is végeznek, így öregbítve Dunaszerdahely jó hírnevét itthon és külföldön egyaránt.
Az átadott díj egy különleges, pigmentekkel színezett üvegalkotás, melyet Achilleas Sdoukos, szlovák–görög származású üvegművész és dizájner készített. A kortárs művész által megálmodott forma egy csillagkaput ábrázol, aminek üzenete és szimbolikája, hogy a hosszú távon sikeres vállalkozók képesek egy más dimenzióban is dolgozni.
Dunaszerdahely Város Vállalkozóját első alkalommal a helyi születésű Rácz József vehette át. Iskoláit a városban végezte, gyökerei pedig máig meghatározzák gondolkodását. Az 1990-es évek végén elindította első nagy vállalkozását, a Renault-márkaképviseletet Dunaszerdahelyen, azóta összesen nyolc nagy világhírű autómárka szalont üzemeltet. Életfilozófiájának három alappillére: fejlődés, közösség és felelősség – hangzott el méltatásában.
„Ha tevékenységemmel inspirálok másokat is városunk fejlesztésében és szépítésében, akkor nekem már megérte ezt a tevékenységet folytatnom. Ezen az úton szeretnék járni továbbra is”
– osztotta meg a közönség előtt, majd megköszönte mindazoknak, akik támogatták. Rácz József nős, két gyermek édesapja. Vállalkozása mellett saját alapítványán keresztül rendszerint beteg gyermekeket, iskolákat, eseményeket, sporttevékenységeket és nehéz helyzetben lévő családokat támogat.
Maradandó zenei élmény
A gála gazdag műsorkínálattal várta a résztvevőket. Színpadra lépett Boncsér Gergely és Balga Gabriella, a Magyar Állami Operaház magánénekesei, valamint Klein Otokar tenorénekes. Fellépett továbbá Kékkovács Mara, a Budapesti Operettszínház művésze és Szabó Helena, a Besztercebányai Állami Operaház énekművésze. A programot Hodossy Gyula, József Attila-díjas író saját versének szavalásával színesítette, míg Bertók István zongoraművész előadásában ugyancsak saját szerzeményét hallhattuk a szavalat aláfestéseként. Az előadásokat táncművészek tetté teljessé.
Kapcsolódó cikkünk Somorja |
Idén hét díjazottnak adták át Somorja város elismerését: egy orvosnak, egy edzőnek, egy mérnöknek, egy pedagógusnak, egy helytörténésznek, egy zenésznek és egy korábbi polgármesternek. A jelöltekre 2025. február végéig szavazhattak.
Civilek és szervezetek egyaránt küldhettek be neveket, valamint posztumusz díjra is javaslatot tehettek.
Az ünnepélyes díjátadón gazdag kultúrműsor keretében adták át az idei elismeréseket, fellépett a Harmonia Classica kamaraegyüttes, a Grandees táncstúdió, a Samaria Klezmer Band, a Csali Gyermek-néptáncegyüttes ifjúsági csoportja és Sofia Šefčíková, a somorjai művészeti alapiskola zongora szakos növendéke.
Pro Honoris díj
A Pro Honoris díjat Varga Péter teniszedző vette át. A 1969-ben született Varga Péter ötéves kora óta teniszezik a Pomléban található teniszpályán, azóta tagja a város legrégibb klubjának. Tízéves korában Buday Ernő edző keze alatt kezdett versenyezni az STK somorjai teniszklubjában, és hamarosan az idősebb diákok, serdülők, végül a felnőttek B, majd A csapatában játszott. A taksonyi egyesület játékosaként az I. ligában és az Extraligában is teniszezett. A szenior korhatárt elérve vendégjátékosként a Pöstyén, a Dunaszerdahely és a PRO SET Bratislava színeiben szerepelt, majd a spanyolországi világbajnokságon képviselte Szlovákiát.
Edzői tevékenységét 1994-ben kezdte és máig a somorjai teniszezők oktatója. Jó néhány sikeres játékos került ki a keze alól, akik az ország legjobb játékosai közé tartoznak, számos hazai és nemzetközi versenyen képviselték sikeresen Somorja városát.
Közel fél évszázada gondozza a Pomléban található teniszpályákat és környéket. Jelmondata: „Nem a siker a cél, hanem a hozzá vezető út. Az igyekezet és a munka mindig fontosabb, mint az eredmény.”
Pro Civis díj
A Pro Civis díjat a város fejlesztése terén nyújtott tevékenységért Domsitz Mária, leánykori nevén Érsek Mária vette át. A 1946-ban született csupa szív pedagógus álma mindig is az volt, hogy gyermekekkel foglalkozzon és taníthassa őket. A gimnázium és néhány, a nyitrai pedagógusképzőn töltött év után a somorjai tüdőgondozóban az árva gyermekek mellett kapott nevelői állást. A vámosfalusi iskolában rajz- és zeneórákat tartott, mellette énekkart vezetett és kultúrműsorokat rendezett.
Az 1956-os nagy árvíz után különmunkára jelentkezett, az árvíz sújtotta területekről biztonságos helyre szállított gyerekek nevelője lett.
A Szlovák Takarékpénztár egyik pozsonyi fiókjának munkatársa volt csaknem 20 évig, majd Barcsek esperes felkérésére 1989-ben elvállalta a helyi katolikus templom sekrestyési állását, közben elvégezte a hitoktatói tanfolyamot is.
Pro Humana díj
Pro Humana díjban részesült Edita Babejová, aki mögött sokéves szociális, egészségügyi munkásság áll. 1944-ben született, 1967-ben szerezte diplomáját a Comenius Egyetem Orvostudományi Karán. Dolgozott a dunaszerdahelyi járási kórház belgyógyászati, sebészeti, nőgyógyászati és gyermekgyógyászati osztályán, majd 1972-ben a somorjai kórház belgyógyászati osztályára került másodorvosként.
A belgyógyászati szakorvosi vizsga letétele után, 1973-ban a poliklinika ambuláns részlegén helyezkedett el a belgyógyászati, diabetológiai és üzemorvosi ambulancián. 1983-ban általános orvoslásból tett szakvizsgát és 1989-ben felnőtt körzeti orvosi rendelőt nyitott.
Praxisa folyamán a gyógyítás mellett nagy hangsúlyt fektetett a rendszeres szűrővizsgálatokra, a lakosság helyes életvitelének kialakítására, a túlsúlyosság, a szív- és érrendszeri, valamint az emésztőrendszeri betegségek megelőzésére is. Több mint húsz évig a helyi idősotthon intézményi orvosa volt, és a test betegségei mellett a gondozottak lelki bajaira is gyógymódokat ajánlott.
Pro Futura díj
Pro Futura In Memoriam díjat adományoztak Dušan Veselkónak, akinek az ifjú nemzedék nevelése, oktatása terén elvégzett munkáját ismertek el. Dušan Veselko 1965-től hosszú éveken keresztül a Somorjai Szlovák Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója volt. Annak ellenére foglalta el ezt a posztot, hogy nem volt a kommunista párt tagja, holott ez akkoriban az iskolaigazgatók esetében még szigorú követelmény volt. Pedagógiai tanulmányait Nagyszombatban és Selmecbányán végezte. Végzős pedagógusként Somorjára helyezték, itt kezdett tanítani a helybeli szlovák tanítási nyelvű iskolában. Itt alapított családot is, egész életét Somorján élte le.
Több mint 20 évig vezette az iskolát, a szlovák alapiskola ekkoriban az ország második legnagyobb létszámú iskolája volt. Kitűnően működött, ezt bizonyították a diákok különféle versenyeken, diákolimpiákon, sport- és nyelvi versenyeken elért remek eredményei. Igazgatóként megértő és tapintatos vezető volt, tanácsokkal látta el a kollégákat, különösen közkedvelt volt.
Pro Cultura díj
Méry Erzsébet tanár, könyvkiadó, helytörténész kiemelkedő teljesítményét idén a város Pro Cultura díjával ismerték el. 1966-ban született, tősgyökeres somorjaiként élete első éveitől kezdve szorosan kötődik a Városmajorhoz, ahol nagyszülei, sőt ükszülei is éltek és dolgoztak. A Somorjai Magyar Tannyelvű Alapiskola felső tagozatos diákjaként tanulta meg a könyvkötészetet, a Dunaszerdahelyi Egészségügyi Szakközépiskola elvégzése után rövid ideig az egészségügyben dolgozott. 1996-ban megalapította a Heuréka Könyvkiadót, amely családi vállalkozásként már harminc éve sikeresen működik.
Tanári diplomáját 2010-ben szerezte a Selye János Egyetem Pedagógiai Karán magyar nyelv és irodalom-kateketika szakon, ahol szakdolgozatával elnyerte az év rektori díját.
2009-től a Szegedi Tudományegyetemen működő Hajnóczy Péter Hagyatékgondozó Műhely kutatócsoportjának aktív tagja. Kora gyermekkorától ámulattal hallgatta anyai nagyapja történeteit Somorjáról. Gyűjtései, levéltári és helyi kutatásai nyomán feldolgozta Somorja újkori téglaiparát és téglajeleit. A Somorjai Értéktár Bizottság tagjaként aktívan kivette részét a somorjai köztemető régi síremlékeinek védetté nyilvánításából és gondozásából. Temetői és a Pomlé parkerdőben vezetett sétáit óriási érdeklődés kíséri. Pipagyújtói előadásán azoknak a hölgyeknek az életútját ismerhetjük meg, akiknek e jeles emlékhely köszönhető.
Jelmondata: „A helytörténet azért rendkívüli, csodálatos és egyedi, mert csakis a miénk!”
A polgármester díja
Idén az 1976-ban, Somorján született Rigó Sándor vehette át Orosz Csabától a polgármester díját. Géplakatosként végzett, 14 éves kora óta zenél, eleinte gitáron játszott és énekelt, majd autodidakta módon megtanult zongorázni is. Kisebb és nagyobb közönség előtti fellépései mellett 1998–1999-ben megszervezte a „Gyere, táncolj, cigánylány” című roma kultúrműsort a művelődési házban, amelyen főleg helyi zenészek vettek részt.
Megalapította az idén 25 éves Sup-Sup Music Clubot, ahol a kezdő fiatalok éppúgy lehetőséget kapnak a szereplésre, mint az ismert hazai és külföldi zenészek, zenei stílustól függetlenül. A klub mellett családi vállalkozásként egy vendéglőt is működtet, amely híres kitűnő konyhájáról.
Pro Urbe díj
A 2025. évi Pro Urbe díjat Domsitz Károly, Somorja város korábbi polgármestere kapta aktív közéleti szerepléséért és közösségteremtő tevékenységéért. A tősgyökeres, 1948-as születésű Domsitz Károly 1972-ben szerezte diplomáját a pozsonyi Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán. Hosszú éveken át kosárlabdázott, de szívügye volt a labdarúgás is.
Az 1990-es években a somorjai Csemadok alapszervezetének elnöke volt, a 2000–2004-es választási időszakban Somorja alpolgármestere, ezt követően pedig két egymást követő cikluson keresztül, 2004–2008 és 2008–2012 között pedig polgármestere. Mindemellett két választási időszakban a Nagyszombat Megyei Önkormányzat képviselője is volt.
Vezetése alatt korszerűsítették és bővítették a városi szennyvíztisztító telepet, amely elengedhetetlen volt a város további lakóövezeti fejlődéséhez. Nevéhez fűződik a Pomlé Fesztivál és a Somorjai Ipari Park megalapítása, melyet az olaszországi Vicenzai Üzleti Kamarával együttműködésben hozott létre, új munkahelyek százait teremtve ezzel a helyiek számára.
Személyes kapcsolatainak is köszönhetően épült meg 2011-ben az X-Bionic Sphere sportközpont.
Domsitz Károly életpályáját mindig mély lokálpatriotizmus, a közösség iránti szolgálat és a város jövőjébe vetett hit jellemezte. A Pro Urbe díj méltó elismerése annak a sokoldalú és elkötelezett tevékenységnek, amelyet városunkért végzett
– méltatták hosszú évtizedes tevékenységét a díjátadón.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


