Putyin már kedden fogadja Trump különmegbízottját Moszkvában a béketerv ügyében

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedd délután Moszkvában tárgyal Steve Witkoff-fal, az amerikai elnök különmegbízottjával – erősítette meg hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. A találkozóra azt követően kerül sor, hogy vasárnap amerikai és ukrán tisztviselők egyeztettek az ukrajnai háború lezárását célzó amerikai tervről.

„A találkozót Witkoff-fal holnapra terveztük”

pontosította Peszkov, hozzátéve, hogy a megbeszélésre „a nap második felében” kerül sor. Az információról a TASR az AFP hírügynökség jelentése alapján számolt be.

A látogatást Donald Trump amerikai elnök már múlt kedden bejelentette. Akkor közölte, hogy Witkoffot Moszkvába küldi Putyinhoz, hogy rendezzék a béketervezetben fennmaradt nézeteltéréseket. Trump akkor megemlítette, hogy a találkozón esetleg tanácsadója és veje, Jared Kushner is részt vehet, ám Peszkov hétfői nyilatkozatában nem tett említést az ő részvételéről.

Az orosz elnök a múlt héten megismételte Moszkva feltételeit a harcok beszüntetésére. Álláspontja szerint Ukrajnának át kell adnia azokat a területeket, amelyeket Moszkva sajátjának tekint; ellenkező esetben az orosz hadsereg erővel szerzi meg azokat.

Hírdetés

Az AFP emlékeztet arra, hogy Witkoff idén már több alkalommal találkozott Putyinnal Moszkvában. A különmegbízott személyét számos kritika érte – többek között az amerikai ellenzék részéről – a Kremllel folytatott tárgyalások során tanúsított hozzáállása miatt. A bírálók szerint a béketerv eredeti, a Fehér Ház szerint Witkoff közreműködésével készült verziója meglehetősen engedékeny volt Moszkvával szemben.

Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn úgy fogalmazott: ez a hét kulcsfontosságú lehet a közel négy éve tartó ukrajnai háború lezárására irányuló erőfeszítések szempontjából.

Mindeközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Párizsba érkezett, ahol Emmanuel Macron francia elnökkel találkozik, hogy megerősítse az Ukrajnának nyújtott európai támogatást.

teraz.sk

Nyitókép forrása: sita/Gavriil Grigorov, Sputnik, Kremlin Pool Photo via AP


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »