Kik azok az elparittyázottak? Lakatos Krisztina2025. 12. 01., h – 00:40
Plutarkhosz válogatott esszéi és dialógusai magyarul. Csehy Zoltán kritikája.
Kik azok az elparittyázottak? Miért nevezik az argoszi gyerekeket körtehajigálóknak? Honnan ered a szekérgörgetők megarai nemzetsége? Miért nem oltották ki a rómaiak a mécset, és miért hagyták, hogy magától aludjon el? Miért van közös oltára Héraklésznek és a Múzsáknak? Ilyen és hasonló, hol kuriózumszerű, hol egészen gyakorlatias kérdésekre keresi a választ Plutarkhosz a római és a görög régiségekről szóló, az új, magyar kötetbe is besorolt műveiben.
Hogy kicsoda Plutarkhosz, aligha kell magyarázni. A római késő császárkor jeles, nálunk elősorban életrajzíróként (Párhuzamos életrajzok) ismert szerzője (a Krisztus utáni első és második század fordulóján tevékenykedett) nemcsak Shakespeare drámáira (Julius Caesar, Coriolanus, Antonius és Cleopatra) hatott, hanem például Nádas Péter írói módszerére is (Párhuzamos történetek). Most a görög–római világot egységben látó, kultúraközvetítő szerző újabb művei, válogatott esszéi és dialógusai váltak elérhetővé magyarul. Valamennyi szöveg a Moralia (Erkölcsbölcseleti írások) címen ismert bonyolult szöveghalmaz részeként hagyományozódott ránk. Az esszét ugyan modern műfajként tartjuk számon, kezdeteit Montaigne nevéhez kötik, de aki olvasott már antik értekező prózát, jól tudja, hogy ez a megjelölés korántsem minden tekintetben anakronizmus. Ráadásul Montaigne is antik nyomvonalon modernizálta a műfajt. A Hogyan kell az ifjúnak költeményeket olvasni? vagy a kissé bizarr érvelésű Hérodotosz rosszindulatáról című szöveg valóban esszé, de a kötetben található egy gyönyörű, inkább szónoklathoz hasonlatos vigasztalás is, melyet Plutarkhosz a feleségéhez írt kétesztendős lányuk halála miatt (Feleségem vigasztalása). Noha az ókori gyerekhalandóság mértéke sokkal nagyobb volt a mostaninál, és ez determinálta a gyászhoz való viszonyt, Plutarkhosz sem az anyai fájdalom empatikus érzékeltetésével, sem a házastársi kapcsolat etikai és érzelmi mélységeivel nem marad adósunk. A vigasztalás a legfőbb női erény, az önuralmat, a szemérmességet, az erényt, a mértéktartást egyaránt magában foglaló szophroszüné középpontba állításával válik hatásossá, illetve azzal a lélek halhatatlanságával vetett hittel, mely azonban a saját lelki élet belső szabályozása nélkül nem sokat ér.
Plutarkhosz papi méltóságot is betöltött Delphoiban, munkáinak vallásbölcseleti jellege ezért is látványos. A babona című értekezése egészen különleges, hiszen a lélek torzulásaihoz kapcsolt szenvedélyek pusztító erejét mutatja be, amikor az istentagadás és az istenektől való túlzott rettegés (babona?, fanatizmus?) viszonyát elemzi. Plutarkhosz az istentagadást etikusabb és ártalmatlanabb alapállásnak tartja, mint a babonás vallásosságot. A vallástalanok nem látják az isteneket, a babonások vagy fanatikusok viszont kicsinyes bosszúállókká, antropomorf gonoszságok megtestesítőivé degradálják őket, akiktől egy életen át bizarr álszabályok betartásával „rettegnek”, és ami ennél is rosszabb: vagy ezekkel az álistenekkel riogatnak és terrorizálnak másokat, vagy jobb esetben önmagukat teszik nevetségessé. A Miért nem jósol már versben a Püthia? című dialógus nemcsak vallástörténeti szempontból izgalmas, hanem költészetelméleti vonatkozásai miatt is, hiszen a jóslatok nemcsak isteni kinyilatkoztatások, hanem sokértelmű költemények is, és értelmezésük hasonló a versolvasás stratégiáihoz.
A római és a görög szokások eredetéről írt művek lényegében vázlatszerű kérdéshalmazok. A felvetett problémákra Plutarkhosz válaszlehetőségeket sorol fel, kérdésfürtöket hoz létre, miközben egy különleges, többszólamú, korántsem dogmatikus vallási és kultúrtörténeti gondolkodás mintázatait is megalkotja. Hasonló a Házassági tanácsok című mű, melyet egy fiatal pár, Pollianus és Eurüdiké okítására írt. Szinte szimbolikus értékű, hogy a férfi latin, a nő görög nevén szerepel, mintha Plutarkhosz jelképesen ezt a két kultúrát házasítaná össze. A korabeli társadalmi viszonyok között a tanácsok meglehetősen modernek, a felek kölcsönös tiszteletére, méltóságának megőrzésére buzdít, noha a női lét mozgástere meglehetősen szűk, a férj pedig a kapcsolatban afféle szellemi gyámként és nevelőként, létfilozófusként is működik.
Plutarkhosz olykor aforizmaszerűen kiélezetten fogalmaz vagy idéz, pl.: „Szókratész azt tanácsolta a magukat tükörben nézegetni szerető ifjaknak, hogy a csúnyák erényükkel ellensúlyozzák előnytelen külsejüket, a szépek pedig ne tegyék tönkre a külső szépségét a belső rútságával.” A külső és a belső harmonikus kiegyensúlyozása az antikvitásban alaptörekvés. Hogy mennyire hatékonyak ezek a meglátások, azt mutatja az is, hogy pl. Pázmány Péter lánynevelésről írt prédikációjában századokkal később felhasználta ugyanezt a gondolatot: „És ha szép, eltekéllye, hogy meg nem rútíttya feslett élettel ékességét, ha rútacska, arra igyekezzék, hogy jó erkőlcsel szépegesse magát.”
Az új magyar Plutarkhosz-kötet huszonkét munkatársat nevez meg: ez részint azt is jelzi, hogy a közismert, jeles fordítók a hallgatóikat, tanítványaikat is bevonták a részmunkálatokba, részint a Plutarkhosz-szövegek különösen igényes értelmezési és fordítási problémáira is felhívja a figyelmet.
„Semmi haszna a tükörnek, ha nem a tükörképet mutatja, hiába díszíti arany és drágakő”– írja Plutarkhosz. Az ő allegorikus (és hasznos) tükreiben, ha az ókori csiszolt fémtükrök sokkal homályosabbak is a mai tükröknél, mindig jól kivehető a láttatott jelenség képe.
Plutarkhosz: Válogatott esszék és dialógusok
Ford.: Agócs Péter és mások
Corvina, 2025, 367 oldal
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
