November 30-án, advent első vasárnapján Erdő Péter bíboros, prímás az esztergomi bazilikában mutatott be szentmisét. A plébánia közössége ez alkalomból köszöntötte a főpásztort aranymiséje alkalmából. Az ünnepi liturgia után a bíboros megáldotta a belvárosi Kálvária-kápolnát és a keresztutat, amelynek tizennégy stációját Esztergom városa közadakozásból újította fel.
Erdő Péter köszönetet mondott a város vezetőinek és mindazoknak, akik adományaikkal, munkájukkal, szakértelmükkel vagy imádságukkal hozzájárultak a kálvária megújulásához.
A főpásztor homíliájában kiemelte: „Azt a napot és azt az órát nem tudja senki”, mert Isten akarata, hogy az ember virrasztásban és éberségben éljen. Úgy fogalmazott, hogy már a végső időkben járunk, hiszen Krisztus eljövetelével megvalósult a legfőbb esemény, és most az Egyház ideje zajlik – a végső találkozás felé haladva.
A bíboros hangsúlyozta: Jézus Noé korához hasonlítja a mai korszak embereit is. A magabiztosság, az önelégültség és az élet élvezete elhomályosíthatja a valóságos távlatokat, miközben az emberek nem gondolnak a rájuk váró eseményekre.
Úgy fogalmazott: a keresztény embert nem érheti meglepetésként a végső találkozás, mert tudja, hogy az események hirtelensége akár kizárhatja a késői megtérés lehetőségét. Ezért az evangélium legfontosabb üzenete az éber készület, az öntudatos, felelősségteljes élet, amelynek súlya van az örökkévalóság szempontjából.
Erdő Péter kiemelte, hogy az adventi idő különösen is értelmet ad a virrasztásnak, mert ebben az időszakban „a gyerekekre jellemző őszinte tisztasággal” gyűjtjük a jócselekedeteket a karácsonyra készülve. A Kisjézussal való találkozásra készülünk, és – ahogy fogalmazott – „nem hagyhatjuk szalma nélkül a jászolát”. Ezek a készülődések egyszerre játékosak és mélységesen komolyak: felidézik az idők végére váró keresztény ember létének drámáját, miközben közel hozzák a karácsony örömét.
A homília végén Erdő Péter bíboros arra hívott, hogy ezzel az éberséggel, derűvel és felelős szívvel kezdjük meg adventi készületünket, és örömmel várjuk a Krisztussal való találkozást.
Erdő Péter bíboros homíliáját teljes terjedelmében közöljük:
Krisztusban Kedves Testvérek!
1. „Azt a napot és azt az órát nem tudja senki”. Az utolsó ítélet pillanatát nem ismerjük. Isten akarta ezt így. Az ő szándéka, hogy a virrasztás állapotában éljünk. A pillanat nem ismerése nem egyszerű tudatlanság, nem is nemtörődömség. A mai evangéliumi szakasz a világ végének összefüggésében beszél. Azt tanuljuk belőle, hogy a végső időkben élünk, hiszen már megvalósult a legfőbb eljövetel, a második isteni személy emberré lett, ebben az értelemben az Emberfia már megjelent a földön. Mostani történelmünk pedig az Egyház ideje. Hasonlóan a Messiást váró régiekhez, mi is úton vagyunk, a történelem végső találkozása felé tartunk.
Ebben az utolsó korszakban, vagyis a mi korunkban is olyanok az emberek Jézus hasonlata szerint, mint Noé korában voltak. Tudatlanságban éltek és nem gondolkoztak azokon a dolgokon, melyek rájuk vártak. A hasonlatban Jézus különlegesen hangsúlyozza a magabiztosságot, az önelégültséget, az élet élvezetét, amely mintegy ellenpontja a radikális változásnak. Ezt a változást úgy mutatja be, mint egy drámai pillanatot, amikor az emberek sorsa a magabiztosságból a romlásba fordul.
2. A keresztény embernek nem váratlanként, nem meglepve kell tekinteni a végső találkozás eseményére. Hiszen a hitben tudja, hogy az utolsó idők eseményeinek hirtelensége – akár az egyén, akár az egész emberi közösség életében – kizárhatja az utolsó pillanatban való megtérés lehetőségét.
Ezt hangsúlyozza a vízözön nemzedékének felületessége és nemtörődömsége. Azt a generációt úgy említi a bibliai emlékezet, mint a történelem legromlottabb nemzedékét (1Pt 3,20). Nem a konkrét bűnöket részletezi, hanem a tényt állapítja meg. Derűsen és magabiztosan éltek, és hirtelen meglepte őket a vízözön. A keresztény ember azonban Urának, vagyis Krisztusnak, a végső időben elérkező Emberfiának a szolgája. Ezért az a feladata, hogy éber legyen és teljesítse kötelességeit a jelen időben. Akkor megérkező ura jutalmat készít számára. A legfontosabb üzenete tehát a mai evangéliumnak az éber készület, az öntudatos, felelősségteljes élet kötelessége.
Tehát súlya van annak, hogy hogyan használjuk fel időnket és lehetőségeinket itt és most. Súlya van egy olyan élet szempontjából, amely messze meghaladja itteni éveink távlatát. Ezért értékelődik fel maga az idő. Ezt jelképezi a gyerekekre jellemző őszinte tisztasággal a jócselekedetek gyűjtésének adventi szokása a karácsonyra készülve. Készülünk a Kisjézussal való találkozásra. Nem hagyhatjuk szalma nélkül a jászolát. Ezért lehet, hogy ma este nekünk kell mosogatni. Ezek az adventi készülődések mintegy a gyerekjátékok szintjén elevenítik fel az idők végére váró keresztény ember létének drámáját.
3. De van a mai evangéliumban még egy másik, szinte rejtett utalás is. Ez pedig Noé életére vonatkozik. Az ő viselkedése a hitből élő ember magatartása. Neki nem voltak biztos érvei arra, hogy megjósolja a közeledő katasztrófát. Csakis Isten szavára támaszkodott és egészen abszurd munkába kezdett: sivatagos vidéken hajót épített. Ábrahámhoz hasonlóan ő is minden idők hívő emberének atyja és mintája. Azoknak a példaképe, akik feltétel nélkül Istenbe vetik bizalmukat.
Ez pedig minden előzetes figyelmeztetés nélkül történik, a mindennapi élet kellős közepén: munkában, mezőn, otthon, szóval mindenütt, ahol a hétköznapjaink zajlanak.
Ezzel az éberséggel és derűvel kezdjük meg idei adventi várakozásunkat, és készüljünk örömmel, éber felelősséggel a Krisztussal való találkozásra.
Ámen.
Szerző: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Fotó: Mudrák Attila
Videó: Kardinális/YouTube
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
