A TA3 Politikában című műsorában Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter (SNS) és Zuzana Mesterová, a Progresszív Szlovákia frakcióvezetője találkoztak. A beszélgetésben a szlovák belpolitikát hetek óta tematizáló ügy, a Beneš-dekrétumok kérdése csúcsosodott ki.
A vita azzal indult, hogy Taraba „veszélyesnek” nevezte a PS által elfogadott, a dél-szlovákiai régió fejlesztéséről szóló határozatot, amely szerinte „lavinát indíthat el a tulajdonjogi követelésekben”. A miniszter szerint a dokumentum „megkérdőjelezi a Beneš-dekrétumok mai érvényességét”, sőt, szerinte olyan irredenta lépésről van szó, „amit még a legszélsőségesebb radikálisok sem tettek meg”.
Mesterová erre élesen reagált:
– „Hazudik. Sem megnyitni, sem megváltoztatni nem akarjuk a dekrétumokat. A jogbizonytalanságot akarjuk megszüntetni, ami több mint 80 évvel ezelőtti büntetőlogikát érvényesít.”
A frakcióvezető emlékeztetett arra: a PS javaslata pontosan arra a problémára reagál, hogy még 2019-ben is indultak kisajátítási eljárások a történelmi döntésekre hivatkozva – ez pedig a mai napig tulajdonvitákat generál.
Taraba azonban kitartott amellett, hogy a dokumentum „veszélyes precedens”, és azt is jelezte:
– „A koalíciós tanácson kezdeményezni fogom, hogy aki megkérdőjelezi az alapvető jogi keretet, azt a jövőben államellenes támadásként kezeljék.”
Mesterová ezt „manipulációnak” és „hisztériakeltésnek” nevezte, hozzátéve: a kormány mesterséges konfliktust gyárt, hogy saját más botrányairól terelje el a figyelmet. Emlékeztetett arra is, hogy a kampány során maga Peter Pellegrini is beszélt a múlttal kapcsolatos „tisztázás szükségről”.
A műsor látványosan mutatta meg a kormány és az ellenzék közti egyre mélyebb törésvonalat: míg a koalíció „nemzetbiztonsági kockázatot” lát a dél-szlovákiai jogbizonytalanság felszámolására vonatkozó javaslatban, addig a PS a hatalom túlkapásait, az intézmények politikai kisajátítását és az uniós kötelezettségek megsértését rója fel a kabinetnek.
A két politikus között húzódó konfliktus valójában arról szól: kié legyen az értelmezési monopólium a szlovák államiság felett – és mit takarjon el egy újabb mesterségesen gerjesztett kulturális harc.
TA3, Körkép.sk
Nyitókép forrása: TA3 live, reprofoto
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


