Tojással dobták fejbe Jordan Bardellát, a francia Nemzeti Tömörülés elnökét

Tojással dobták fejbe Jordan Bardellát, a francia Nemzeti Tömörülés elnökét

Szombaton tojással dobták meg Jordan Bardellát, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) vezetőjét, miközben legújabb könyvét népszerűsítette a délnyugat-franciaországi Moissac városában. Ez már a második incidens volt a héten a politikus körül: néhány nappal korábban liszttel öntötték le – írja a TASR az AFP hírügynökség jelentése alapján.

A rendőrség őrizetbe vette a 74 éves gyanúsítottat, aki ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás – tájékoztatta az AFP-t Bruno Sauvage montaubani ügyész. A pártelnök nevében feljelentést tettek az ügyben.

Hasonló eset történt kedden is, amikor a kelet-franciaországi Vesoulban rendezett mezőgazdasági vásáron egy 17 éves fiatal borított lisztet a politikusra. A fiatalkorú elkövetőt szintén előállították, ám másnap szabadon engedték azzal a feltétellel, hogy részt kell vennie egy állampolgári ismereteket oktató tanfolyamon.

„Minél inkább előretörünk, és minél közelebb kerülünk a hatalomhoz, annál inkább eluralkodik a szélsőbaloldalon az erőszak, az intolerancia és a színtiszta ostobaság”

reagált a szombati incidensre Bardella késő este az X közösségi oldalon.

Hírdetés

„Ám Franciaországban a szabadság, a nemzeti büszkeség és a hazaszeretet szele fúj, és ezt ők nem tudják megállítani”

tette hozzá a pártelnök, megerősítve, hogy a történtek ellenére jól érzi magát.

A Nemzeti Tömörülés komoly esélyt lát a győzelemre a 2027-es választásokon, mivel Emmanuel Macron jelenlegi elnök kitölti második ciklusát, így nem indulhat újra. Mivel a háromszoros elnökjelölt Marine Le Pent egy korrupciós ügyben hozott ítélet nyomán eltilthatják a jelöltségtől, helyette Jordan Bardella szállhat versenybe az elnöki székért.

teraz.sk

Nyitókép forrása: sita/AP Photo/Antonin Utz


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »