Kigyulladt két tartályhajó a Fekete-tengeren

Kigyulladt két tartályhajó a Fekete-tengeren

Kigyulladt két tartályhajó a Fekete-tengeren Mészáros Richárd2025. 11. 29., szo – 17:16

Közel egy órán belül két tartályhajón is tűz ütött ki a Fekete-tengeren pénteken. Mindkét hajó legénysége biztonságban van a török hatóságok közlése szerint. Saját állítása szerint Ukrajna támadta meg tengeri drónokkal a két tartályhajót, amelyeket – mint közölték – Oroszország használt olajexportra a nyugati szankciók megkerülésével.

A török tengerészeti hatóságok közlése szerint a gambiai zászló alatt üresen hajózó Kairos tanker az orosz Novorosszijszk kikötője felé tartott, amikor kigyulladt a törökországi Kocaeli tartomány partjaitól 45 kilométerre.

Csaknem egy órával később a török hatóságok arról számoltak be, hogy egy másik, ugyancsak üresen az oroszországi kőolajfeltöltő terminál irányába hajózó tanker, a Virat is kigyulladt a Fekete-tengeren, 65 kilométerre a török partoktól.

Az előbbi tartályhajó 25 fős és az utóbbi 20 fős legénysége biztonságban van.

Hírdetés

Abdulkadir Uraloglu közlekedési és infrastrukturális miniszter szombat reggel azt mondta, hogy a helyszínen lévő mentőalakulatok gyanúja szerint a tartályhajókon a tüzet „külső beavatkozás” okozta. „Külső beavatkozásként elsőre egy akna, egy rakéta, vagy egy drón juthat eszünkbe, de erről még nincs végleges információ” – jegyezte meg a miniszter.

A Habertürk hírtelevízió jelentése szerint a tartályhajókat valószínűleg vízfelszínen haladó drónok támadták meg.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyik vezetője szombaton közölte, hogy Ukrajna támadta meg a tengeri drónokkal a két tartályhajót. „Videófelvételeken látható, hogy miután eltalálták őket, mindkét tankhajó nagyon súlyos károkat szenvedett, és gyakorlatilag működésképtelenné vált. Ez súlyos csapást mér majd az orosz olajszállításra – közölte az SZBU illetékese.

Az OpenSanctions adatbázisban, amely a szankciók megkerülésében részt vevő személyeket vagy szervezeteket követi nyomon, a két tankert Oroszország „árnyékflottája” részeként tartják számon. A kifejezést azokra a hajókra alkalmazzák, amelyeket Moszkva az ukrajnai inváziója miatt bevezetett szankciók megkerülésére használ.

Az adatbázis szerint az Egyesült Államok januárban tette feketelistára a Viratot, majd utána az Európai Unió, Svájc, az Egyesült Királyság és Kanada is így cselekedett. A Kairos tankert a nyáron tette föl a szankciós listára az Európai Unió, az Egyesült Királyság és Svájc. Ukrajna szigorúbb nemzetközi intézkedéseket sürget az orosz „árnyékflotta” ellen.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »