November 28-án, a törökországi İznikben, az egykori Nikaiába (latin neve: Nícea) I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka meghívására és vezetésével a Szent Neofitosz-bazilika régészeti feltárásának közelében ökumenikus imatalálkozót tartottak. A találkozón beszédet mondott XIV. Leó pápa.
A jelen lévő vallási vezetők körmenetben a régészeti feltárás közelében lévő emelvényhez vonultak, majd félkörben elhelyezkedve Krisztus és a nikaiai zsinat ikonjai előtt gyertyát gyújtottak. A pátriárka köszöntőbeszéde után ökumenikus imádságot mondtak, meghallgattak egy evangéliumi szakaszt. Ezután mondta el beszédét XIV. Leó pápa. Az énekek, a nicea-konstantinápolyi hitvallás közös elmondása (a filioque kihagyásával), a fohászok és a Miatyánk elimádkozása után közösen adtak áldást. A Szentatyával és az ökumenikus pátriárkával együtt imádkozott II. Theodórosz alexandriai és afrikai pátriárka, X. János antiochiai pátriárka, II. Ignác Efrém, Antiochia és egész Kelet szír ortodox pátriárkája, Sahak Maşalyan konstantinápolyi örmény apostoli pátriárka, Philip Vinod Peacock, a Református Egyházak Világközösségének főtitkára és Anthony Poggo, az Anglikán Közösség főtitkára.
Alábbiakban I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka köszöntő beszédét adjuk közre.
Szentatyánk, Boldogságosok, Eminenciás urak, Tiszteletreméltó Hierarchák és Papok, a világ keresztény egyházainak, közösségeinek és szervezeteinek képviselői,
Krisztusban testvéreink!
„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” (Zsolt 132[133]:1)
Mélyen meghatódtunk, hogy mindannyian pozitívan reagáltak alázatos meghívásunkra, hogy ezzel a közös zarándoklattal tiszteljük meg az első ökumenikus zsinat emlékét és örökségét, amelyet ezerhétszáz évvel ezelőtt itt, Nikaiaban tartottak. Annak ellenére, hogy annyi évszázad telt el, és annyi felfordulás, nehézség és megosztottság történt, mégis közös tisztelettel és közös reménnyel közeledünk ehhez a szent megemlékezéshez. Mert nem csupán a múlt emlékezete miatt gyűltünk itt össze.
Megújuljunk ezekben a felfrissítő vizekben (vö. Zsoltárok 22[23]:2), hogy erősek legyünk az előttünk álló feladatokhoz. Ennek a helynek az ereje nem a múlandóban rejlik, hanem az örökkévalóban. Niceában a történelem tanúskodott az örökkévalóságról, arról a tényről, hogy Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus, igaz Isten az igaz Istentől, egylényegű az Atyával (ὁμοούσιος τῷ Πατρί). A niceai hitvallásban megfogalmazott kifejezések az apostolok hitét sűríti és mutatják be mindenki számára.
Krisztusban szeretett Testvéreim, a Nikaia név a görög győzelem szóból (νίκη) származik. Amikor a bukott világ a győzelemre gondol, az erőre és az uralomra gondol. De keresztényekként arra vagyunk kötelezve, hogy másképp gondolkodjunk.
Valóban ünnepeljük a győzelmet ezen a helyen, de ez nem e világ győzelme, és „nem olyan, mint amit a világ ad” (vö. Jn 14,27). A Szentlélek helyesen választotta ezt a helyet, hogy az Egyháznak mennyei és lelki győzelmet adjon. Az apostol János azt mondja nekünk: „ez a győzelem, amely legyőzte a világot – a mi hitünk” (1 Jn 5:4). Keresztényekként a Nikaia-i zsinaton kifejezett apostoli hit a mi győzelmünk.
A niceai hitvallás magként hat egész keresztény létezésünkre. Nem a puszta minimumot szimbolizálja, hanem az egészet. A niceai hit lángoló buzgalmával a szívünkben „fussuk le a keresztény egység előttünk álló pályáját” (vö. Zsid 12,1); „reméljük a végsőkig a kegyelmet”, amelyet „Jézus Krisztus megjelenésekor” ígértek nekünk (vö. 1 Péter 1,13); és végül „szeressük egymást, hogy egy szívvel és egy lélekkel vallhassuk: Atya, Fiú és Szentlélek, egylényegű és osztatlan Szentháromság”. Ámen!
Forrás: Vatikáni Sajtószolgálat
Fotó: Vatican Media
Kuzmányi István/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
